Kritikusan kevés vizet fogyasztanak a gyerekek

Felnőttként a mai rohanó világban nagyon könnyű elfeledkezni a kellő mennyiségű folyadékfogyasztásról. A probléma sajnos nem csak a felnőtteket, hanem ma már a gyerekeket is érinti. Egy reprezentatív kutatás nemrégiben nagyon szomorú eredményre jutott.

Keveset iszik a gyerek, ez pedig ma már sajnos egy általános kijelentésnek számít. A vízivás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, ennek ellenére a többség még mindig nem fogyaszt elegendő folyadékot vagy éppen cukros italokkal igyekszik pótolni a folyadékbevitelt. Rengeteget lehet hallani arról, hogy a dehidratációnak milyen kellemetlen tünetei vannak. A szervezet első jelzése, hogy folyadékpótlásra van szükség, a szomjúság érzet megjelenése. Viszont senkinek sem javasoljuk, hogy megvárja, amíg megjelenik a szomjúság érzet, hiszen ekkor már késő. Nem azért kell inni, mert szomjasok vagyunk, hanem azért, hogy ne legyünk azok. A dehidratáció felnőttek és gyermekek esetében egyaránt problémát jelent. Azok a gyerekek, akik nem fogyasztanak elég folyadékot, alul teljesítenek az iskolában, kevésbé tudnak koncentrálni.

A Nestlé és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége fényt derített rá, hogy a hét és tíz év közti gyerekek hazánkban a kritikus határérték alatt fogyasztanak vizet. Ennek oka leginkább az, hogy a gyerekek elfelejtenek inni. Manapság nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is rengeteg inger éri, így nagyon nehéz arra figyelni, hogy kellő mennyiségű folyadékot igyanak, pedig nagy szükség volna rá. Ráadásul gyakran vízivás helyett a cukros üdítőket preferálják inkább. A szülők felelősségét ebben a helyzetben mindenképp hangsúlyoznunk kell. Ha szeretne bővebb információkhoz jutni, akkor látogasson el a wellnetviztisztito.hu weboldalra!