A hölgyek már az Ókorban is kifejezetten ügyeltek a külsejükre és igencsak érzékenyek voltak a korukra. A ráncok éltüntetése és az arcbőr megszépítése érdekében már a kezdetektől fogva mindent megtettek. Persze, a természetes anyagokból készült különleges készítmények helyét a modernizáció során átvették a sokszor szintetikusan előállított krémek, amelyeket esetenként csillagászati árakon kínálnak a boltokban. Bővebben
Hónap: 2016 október
Kovács Autó – olajszint ellenőrzése!
Ön milyen gyakran ellenőrzi az olajszintet a gépjárművében? Esetleg ilyen esetekben meg szokta nézni azt is, hogy milyen állapotban van a szűrő? Ha ezt nem teszi, vagy esetleg nem igazán ellenőrizgeti az olajszintet, akkor jobb, ha elkezdi, hiszen ezáltal megúszhatja azt, hogy a gépjárműve a szervizbe kerüljön, és így rengeteg felesleges kiadástól is megkímélheti magát. Bővebben
A só nemcsak ízesítésre jó!
Tény, hogy számtalan fűszerrel ízesíthetjük az ételeinket, azonban a sót, illetve a sót tartalmazó ételízesítőket garantáltan nem hagyjuk ki főzés közben. A só egészségügyi hatásait még most is sokan vitatják, ugyanis, míg egyesek szerint a túl sok sóbevitel magas vérnyomást, valamint ennek szövődménye képpen komoly szív- és érrendszeri problémákat okozhat. Bővebben
Ágytakaró széles kínálata!
Nincs is kellemesebb érzés annál, mint amikor egy hideg éjszakán bebújhatunk a paplanunk és ágytakarónk alá, ezért vásárlásnál érdemesebb egy melegebb, magasabb minőségű ágytakaróra szert tenni. Az ágytakarók ráadásul nemcsak arra szolgálnak, hogy a hidegben melegítsenek, hanem esztétikusabbá is tehetik az ágyakat. Bővebben
Valeriána a nyugodt alvásért
Nem sok kellemetlenebb dolog van a világon az álmatlanságnál. Az ember csak forgolódik az ágyában, ám minél inkább szeretne elaludni, annál kevésbé jár sikerrel, az órák pedig csak telnek-múlnak, nemsokára megszólal az ébresztő is és akkor aztán irány a munka fáradtan, kialvatlanul, frusztráltan és leverten. Bővebben