A babaúszás előnyei és hátrányai

A babúszás hasznosságáról megoszlik a szülők, a gyerekorvosok, a gyógytornászok és a védőnők véleménye is. Egyesek kifejezetten ellenzik, mások az egekig dicsérik. A babaúszás szakemberek szerint stimulálja az idegsejtek működését, így a babák hamarabb elérhetik a mozgásfejlődés bizonyos stádiumait, mint például az ülést, járást, míg a babaúszást ellenző orvosok szerint nem jó, ha a testi fejlődésbe ilyen módszerekkel beleavatkozunk. A babaúszás egyesek szerint erősíti a szülő kapcsolatát a babával, és elmélyül kettejük között a bizalom.

[wp_ad_camp_1]

Aki úgy véli, hogy a babaúszás egy kellemes családi program, ahol a szülők a vízben foglalkozhatnak és játszatnak a gyermekükkel, azoknak igazuk lehet, azok viszont, akik úgy vélik, hogy a babaúszás közben elsajátított mozdulatok terhére vannak a babának, azok valószínűleg tévednek. Mint általában, úgy ebben a kérdésben is valószínűleg az aranyközépút a helyes. Ha ellenezzük a babaúszást, akkor ne járjunk. Ha viszont jónak tartjuk és a baba is élvezi, akkor járjunk, érezzük jól magunkat közben, de persze ebben az esetben is igaz, hogy a jóból is megárt a sok. A lényeg, hogy ne legyenek túlzott elvárásaink a babaúszással szemben, és ne hasonlítgassuk gyermekünket másokhoz.

Babaúszás
Babaúszás

Amivel általában mindenki egyetért, hogy a babaúszás fejleszti a koordinációt, erősíti az izmokat, ízületeket, valamint edzi a légző rendszert és a keringést. A babaúszáson résztvevő csecsemők étvágya a mozgás következtében nő, illetve általában mélyebben és nyugodtabban alszanak, valamint nem utolsó sorban testük megtanul alkalmazkodni a hőmérséklet-változásokhoz.

Babaúszás alkalmával ügyelni kell arra, hogy a baba nehogy valamilyen fertőzést kapjon, ennek érdekében javasolt a termálvizek elkerülése, és olyan helyek választása, ahol a medence vizét rendszeresen fertőtlenítik és forgatják. Továbbá fokozott figyelmet igényel, hogy a baba ne fázzon meg a vízben, az öltözőben vagy a hazaúton.