Noha a vályogház szó hallatán a legtöbb embernek valami régi, elhagyatott, romos épület ugrik be, valójában a helyzet az, hogy egyes számítások szerint hazánkban minden negyedik, de az is lehet, hogy háromból egy épület vegyes falazatú, avagy vályog.
Ha pedig ezt a számot egy kicsit ízlelgetjük, akkor hamar rádöbbenünk majd, hogy minden bizonnyal nem véletlenül vált ennyire elterjedtté ez a megoldás, hanem azért, mert számtalan olyan előnye van, amit a múlt században egyéb módszerekkel nem igazán lehetett megoldani. Az első ilyen pozitívum az az elérhetőség. A vályog ugyanis javarészt agyagból (és egyéb növényi összetevőkből) áll, ez pedig nagyjából mindenhol megtalálható. Emellett nem elég, hogy könnyen beszerezhető, de mellette bármikor újra fel is lehet használni – ehhez mindössze vízre van szükség -, emiatt aztán rendkívül környezetbarát is. Tény, ami tény, hogy ez utóbbi indok régebben nem igazán nyomott a latban, ellenben ma már igenis fontos.
De ezek az érvek mit sem számítanak amellett, hogy a vályogtéglával felépített házban olyan mikroklíma jön létre, amiért nagyvárosi környezetben rengeteget fizetünk. Ennek az építőanyagnak ugyanis rendkívüli a páraáteresztő képessége, emiatt nyáron megtartja a kellemes hűvös levegőt, télen pedig nem engedi elillanni a nagy nehezen előállított meleget. Ráadásul a szálló port is megköti, így még a beltér levegőminősége is sokkal jobb, mint mondjuk egy égetett téglafal esetében. Ugyanakkor hiába tradicionális, nagyon alapos tervezést igényel a használata. A vályog ugyanis roppant érzékeny a nedvességre, ezért mind a talajvíztől, mind pedig az időjárás viszontagságaitól óvni kell. Ehhez speciális vakolatra és tetőszerkezetre van szükség, így ha építkezés során a hasznáalta mellett döntünk, akkor mindenképpen kérjük ki szakember tanácsait is, nehogy valamit alapjaiban rosszul csináljunk.