Vállalkozásunk sikeréhez nagyban hozzájárul, ha képesek vagyunk kitűnni a tömegből és egyedi megoldásainkkal meg tudjuk ragadni a potenciális vásárlók figyelmét. Legyen szó ugyanis bármilyen területről, a konkurencia mindenhol jelentős és ha nem alkalmazzuk a hathatós marketinges fogásokat, akkor előbb-utóbb lemaradunk. Webáruházak esetében természetesen nincs jelentősége a díszítésnek, ám fizikai üzlethelyiség esetében ez sokkal többet nyom a latban, mint azt sokan gondolnák.
A kirakat dekoráció ugyanis az első, amit egy érdeklődő meglát és ez lesz az, ami alapján megszületik az első benyomás. Emiatt aztán elengedhetetlen, hogy az megragadja a figyelmét és olyan benyomást tegyen, ami miatt a későbbiekben is emlékezni fog ránk. Egy jól működő kirakat dekoráció nem feltétlen túlságosan díszes, ám a dizájnt mindig az adott cél határozza meg. Ezért bár jó ötletnek tűnhet, hogy saját magunk találjuk ki és tervezzük meg a mintákat és a feliratokat, az esetek nagy részében sokkal jobban járunk, ha ezt az összetett feladatot inkább hozzáértő profikra bízzuk.
Egy kimondottan kirakat dekorációval foglalkozó csapat ugyanis nem csak az üzlethelyiség berendezésének stílusát veszi figyelembe, de a tervezés során tekintettel van arra is, hogy mi a vállalkozásunk profilja. Ez ugyanis nagyban befolyásolja a célközönségünket is, az pedig meghatározza azt a stílust, ami a leginkább megragadja a figyelmet. A kirakat dekoráció során alkalmazható technikák ma már igen sokrétűek. A perforált ablakfólia mellett igen népszerűek a savmart – azaz opálos – megoldások is, de a negatív vágással is gyönyörű végeredmény érhető el. Bizonyos esetekben a teljes kirakat dekoráció a legcélravezetőbb, ám ezzel nem árt óvatosan bánni, mert megesik, hogy néha a kevesebb több és jobban működik egy visszafogottabb díszítés. Bízzuk tehát a döntést és a kivitelezést is profikra, ez ugyanis a siker valódi titka.