London bemutatása

Ma már Londont a harmadik legnagyobb magyar városként emlegetik. Az elmúlt években rengeteg magyar honfitársunk költözött ki ugyanis munkavállalás céljából a messzi Angliába. London közel tízmillió ember otthona, melyek között rengeteg a bevándorló, akik a világ minden tájáról érkeztek.

[wp_ad_camp_1]

Kezdetben főleg az egykori Brit gyarmatbirodalom területéről, amit ma Nemzetközösségnek hívnak. Nagy-Britannia Európai Uniós csatlakozása óta, legfőképpen az elmúlt évtizedben azonban inkább az Európai Unió területéről Közép-Európából érkeznek rövidebb, hosszabb időre az emberek elsősorban munkavállalás céljából. London, Anglia fővárosa, pénzügyi, gazdasági és ipari központja. Itt található a világ egyik legforgalmasabb repülőtere a Heathrow, de a másik londoni repülőtér, a Gatwick sem sokkal marad el mögötte forgalom tekintetében. Rengeteg turista is érkezik minden évben a városba.

London
London

A legfontosabb látványosságok, a Tower Bridge, a Buckhingam Palace, a City és a Piccadily Circus. Számos múzeum, kiállító terem, galéria és koncertterem is van a városban, amelyek nagy érdeklődésre tartanak számot. London a Temze folyó két partján fekszik, több mint kétezer éves város. Éghajlata óceáni, tavasszal és ősszel igen sok csapadék jellemzi. A tél általában enyhe és a nyár sem túl meleg. A városban nagyon népszerű a sport. A számos élcsapat közül ki kell emelnünk a két futballcsapatot, az Arsenal-t és a Chelsea-t, amelyek világszerte nagy népszerűségnek örvendenek. Egyetemein több tízezer diák tanul a legkülönfélébb szakokon.