Mielőtt szülővé válunk, rengeteg elképzelésünk van arról, hogy hogyan fogjuk majd nevelni a csemeténket, milyen alapelveket tartunk majd igazán fontosnak, és hogy mik azok a hibák, amiket semmiképpen sem szeretnénk elkövetni.
Sokak szeme előtt ott lebegnek azok az élethelyzetek, döntések, és pillanatok, amelyeket a saját szüleik a maguk módján intéztek, és amelyeket ők nem szeretnének lemásolni, no és persze rengeteg olyan – modern – nevelési módszer is van, amire csak lemondóan legyintünk. A mi gyerekünk nem fog egész nap mesét nézni, nálunk kőbe vésett alvásidő lesz, az én csemetém nem lesz hisztis, ha hazaindulunk a játszótérről. Elképzelések, amelyek papíron ugyan jól mutatnak, ám az elmélet és a valóság gyakran köszönőviszonyban sincsenek egymással. Egy idő után ugyanis örülni fogunk annak a fél óra nyugalomnak, amit egy mese ad, ahogyan arra is rájövünk – aránylag egész gyorsan -, hogy hiába fektetjük le a gyerkőcök este nyolckor, ha ő kilenckor alszik el, akkor kilenckor alszik el, még akkor is, ha a fejünk tetejére állunk is.
Mind közül azonban a hiszti okozza talán a legtöbb bosszúságot. Ilyenkor ugyanis azt érezhetjük, hogy a kicsik direkt csinálják, kimondottan azért, hogy minket bosszantsanak, hisz nem úgy történik valami, ahogy azt ők szeretnék, ezért aztán bevetik ezt a felettébb idegesítő fegyvert. Holott erről szó sincs, ez a gondolatmenet ugyanis abból fakad, hogy a gyerekekre hajlamosak vagyunk kicsi felnőttként tekinteni, ami alapjaiban hibás gondolkodásmód. Az ő érzelmi rendszereik még fejletlenek és sok esetben nem képesek megfelelően reagálni és kordában tartani az érzéseiket. Ezzel együtt pedig hihetetlen módon el tudnak merülni egy-egy helyzetben és állandó célokat tűznek ki maguk el – amiket mi, felnőttek észre sem veszünk -. Egy játszótéren ez lehet egy újabb csúszás a csúszdán, vagy egy vödör megtöltése homokkal, így ha mi úgy döntünk, hogy elég, és indulunk, akkor megszakítjuk ezt a folyamatot és a kicsik úgy érzik, hogy nem érték el a céljaikat. Ezért aztán ahhoz, hogy elkerüljük a hisztit, nem kell mást tennünk, mint új célt adni nekik – amit majd hazaérve tudnak teljesíteni -, így gyakorlatilag ők maguk akarnak majd elindulni. Fontos azonban, hogy mindig hagyjunk elég időt nekik arra, hogy lezárják az aktuális cselekvéseiket. Ne azt jelentsük be, hogy most azonnal indulunk haza, hanem adjunk legalább 10-15 percet arra, hogy befejezhessék amit csinálnak és felkészülhessenek a következő kalandra, ami ott várja őket, ahová megyünk. Ez a módszer természetesen nem csak játszótéren, hanem gyakorlatilag bárhol – vendégségben, boltokban – alkalmazható, és segítségével elkerülhetőek a kellemetlen veszekedések.