A Föld sarkvidékeinek urai a gleccserek, amelyek óriási jégtömegek. A gleccser nem más mint hóból kialakult jégtömeg, ami a nagy mennyiségű hó saját súlyának nyomása, az alacsony hőmérséklet és a terepviszonyoknak megfelelő lassú, folyamatos csúszó mozgást végez.
[wp_ad_camp_1]
A gleccserek, de leginkább a belföldi és a tengeri jégtakarók alkotják a Föld édesvíztartalékának legmeghatározóbb részét, vagyis, mintegy 69 százalékát. Az óceánok után, a Föld második legnagyobb víztartalék-tározóiként tartják számon őket. A Föld sarkvidékein a szárazföldi területek legnagyobb részét jégtakaró borítja, amelyek az éghajlatra is meghatározó hatással bírnak. Ahhoz, hogy egy gleccser kialakulhasson, elsősorban az kell, hogy az adott terület a hóhatár felett legyen és ott nagy legyen a légköri csapadék mennyisége. Az örök hó határa az a magassági szint, amelyen felül a légköri csapadék mindig hó formájában esik és a hó soha nem olvad el. A hórétegek egymásra halmozódnak és a nagy nyomás következtében lefelé mozdulnak a hegylejtőn és a felületükön a napsugarak és a meleg szelek hatása alatt kissé megolvadnak.
A vízcseppek beszivárognak az alsó rétegekbe, ahol újra hideg éri őket, így kemény szemekké fagynak, amelyek egymáshoz tapadva, kemény, sűrű tömböket képeznek. Bizonyos idő után a hegy felső lejtőin a hórétegek egész vastagságukban kemény rétegekké, jeges hóvá változnak. Ezek a jeges hótömegek, egyre lejjebb csúsznak. A nap melege folyamatosan olvasztja ezeket, és a jeges hótömegek gleccserjéggé alakulnak és a hegylejtőn jégtömegek, jégárak keletkeznek. A gleccserek folyamatos mozgásban vannak és mozgásuk 8-10 milliószor lassúbb, mint az ugyanolyan tömegű vízé. Évenként 60-120 méternyi utat tesznek meg lefelé. És mozgásának sebessége a tömegétől és hajlásának mértékétől függ.