Talán minden közlekedő legnagyobb rémálma, hogy balesetet szenved, és azt hiszem bátran írhatom, hogy a második helyen az áll, hogy szemtanúi leszünk egy szerencsétlenségnek. Tűnjön azonban bármennyire is ijesztőnek már maga a gondolat, nagyon fontos, hogy már jó előre fel legyünk készülve gondolatban arra, hogy mit kell tennünk, ha mégis megtörténik a baj.
Könnyen lehet ugyanis, hogy életek múlnak azon, hogy higgadtan és késlekedés nélkül tudunk cselekedni, vagy úrrá lesz rajtunk a pánik. Ha út közben balesetet észlelünk, akkor az első lépés természetesen az legyen, hogy megállunk és megközelítjük a helyszínt. Járjunk el nagyon körültekintően, ne satufékezzünk, helyette inkább óvatosan lassítva húzódjunk le biztonságosan olyan területre, ahol nem zavarjuk a többi közlekedőt. Hagyjuk felkapcsolva a fényszórót és az elakadásjelzőt is, hogy minél észrevehetőbb legyen a jármű. Ezt követően az első dolgunk az legyen, hogy hívjuk a segélyhívó számot és tényszerűen, higgadtan válaszolunk minden kérdésre, amit a diszpécser feltett.
Mérjük fel a sérültek számát, állapotát, és erről is számoljunk be a telefonba. Fontos, hogy ne mozgassuk a sérülteket, hacsak nincsenek kitéve közvetlen életveszélynek. Ezzel kapcsolatban a diszpécser – vagy a közben kapcsolt mentős kolléga – pontos felvilágosítást fog adni, így innentől kezdve már nem csak magunkra vagyunk utalva, hisz a vonal túlsó feléről szakszerű tanácsokkal fognak ellátni minket. Amennyiben a sérültek maguknál vannak, kérjük meg őket, hogy ne mozogjanak, ne próbáljanak meg kiszállni a mentő megérkezéséig. Fordítsunk különös figyelmet az erős vérzéssel járó sérülésekre, illetve azokra a sérültekre, akik nincsenek maguknál. Mindkét állapot életveszélyes lehet és azonnali ellátást igényelhet. A pontos teendőkkel kapcsolatban ilyenkor a mentős útmutatásai a mérvadóak, önállóan semmi esetre se mozgassunk lehetséges gerincsérült személyt. A legfontosabb, hogy próbáljunk meg nyugodtak maradni és higgadtan, gyorsan cselekedni, így minden tőlünk telhetőt megteszünk a sérültek ellátásának érdekében.