Munkavállalóként az egyik legnehezebb dolog azzal megbirkózni, hogy az időnk nagy részét a munkahelyünkön töltjük. A szerencsésebbek esetében ez szokványos – hétfőtől péntekig tartó – munkarendet jelent, ám rengeteg olyan állás van, ahol a szombati – legalább a délelőtti – jelenlét is elvárás.
Ez még abban az esetben is iszonyúan sok idő, ha amúgy szeretjük azt, amit csinálunk. Hisz emellett vannak egyéb kötelezettségeink, feladatok, amelyeket muszáj elvégeznünk – háztartással, hivatalos ügyekkel kapcsolatban például -, így aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy jó, ha van egyetlen egy olyan nap a héten, amikor egy kicsit kiereszthetjük a gőzt. Ez azonban – talán különösebben magyarázni sem kell miért – rendkívül aránytalan elosztás. Sajnos ez sok embernél oda vezet, hogy nem jut elég idő a családra, a hobbira, a pihenésre, egy szóval az életre, emiatt pedig erőteljesen nő a depresszió és a kiégés kockázata. Ezt elkerülendő már bő ötven évvel ezelőtt felmerül a négynapos munkahét gondolata, melyre mind a mai napig felkapják a fejüket azok, akik alkalmazottként dolgoznak, ám jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ennek az időbeosztásnak a számtalan előnye mellett azért vannak hátrányai is.
Az előnyöket nem is nagyon kell taglalni, annyira magától értetődőek. Eggyel több szabadnap, háromnapos hétvége, így sokkal több idő jut mindenre, ezáltal boldogabbak vagyunk, aminek egyenes következménye, hogy sokkal szívesebben dolgozunk. Emellett a környezettel is jót teszünk, hisz öt – avagy hat – nap helyett csak négyben kell a munkahelyre és vissza utazni, aminek hála rengeteg károsanyag kibocsátást spórolhatunk meg. Azonban a négynapos munkahét alapfeltétele, hogy a produktivitás nem szenvedhet csorbát. Azaz jóval kevesebb idő alatt kellene elkészülnie ugyanannyi munkának, ám ez sok esetben nem lehetséges. Ilyenkor csak az a megoldás marad, hogy a négy munkanap 8 óra helyett 10 óra hosszú, ez azonban kimerültséghez vezethet, és a tíz óra munka már átlépi az egészségesség határát. A négynapos munkahéten úgy van igazán értelme, ha az adott munkamennyiség megfelelő optimalizáltsággal 32 óra alatt is elvégezhető, ám sokszor még a négy napba sűrített negyven óra is sokkal kellemesebb, mint az ötnapos intervallum.