Okkal az ovis foglalkozás a kutyaiskola Budapest egyik legnépszerűbb kurzusa

Amikor kölyökkutya érkezik a családba, az mindig hatalmas öröm, ám egyben egy komoly kihívás is. Az első év ugyanis villámgyorsan elröpül és ha ez idő alatt nem fektetünk kellő hangsúlyt a kívánt viselkedési formák alapjainak elsajátítására, akkor az a későbbiekben kellemetlen szituációkat eredményezhet.

Nem véletlenül tartoznak az ovis foglalkozások a kutyaiskola Budapest leglátogatottabb kurzusai közé. A szakemberek ajánlásai alapján már 12 hetes korban érdemes elkezdeni a felkészülést, tudniillik a kölykök ekkor már roppant fogékonyak, persze a megfelelő technika is elengedhetetlen a sikerhez. Mivel ezekben a hónapokban még csak pár percig képesek egy dologra fókuszálni az állatok, a kutyaiskola Budapest a közös játékra helyezi a fő hangsúlyt a tanórák során. Ezzel a módszerrel gyors szocializáció érhető el, ami messze a legfontosabb, hiszen csak ennek birtokában lehet önfeledt a játék, illetve a séta a későbbiekben. Nagyon fontos azonban megérteni a saját szerepünket ebben a folyamatban.

A kutyaiskola Budapest foglalkozásain ugyanis elsősorban az alapokat és a megfelelő módszertant sajátíthatjuk el. A heti 1-2 alkalom természetesen nem elegendő arra, hogy alaposan begyakoroljuk a tanultakat. A legcélravezetőbb, ha minden nap kijelölünk egy időszakot, amikor kizárólag a kölyök fejlesztésével foglalkozunk. Szerencsére elegendő, ha 15-20 percet szánunk erre a feladatra, de kardinális, hogy ekkor minden energiánkkal csak erre fókuszáljunk. Ugyancsak döntő befolyással bír, mennyire korán szoktatjuk pórázra négylábú barátunkat. A kutyaiskola Budapest segít megismerkedni a hatékony technikákkal, ám a berögződéshez gyakori ismétlések szükségesek. Ezt akkor se hanyagoljuk el, ha az eb kertes házban él, hiszen időnként elkerülhetetlen kivinni. Kérdés, vagy kétség esetén mindig kérjük ki a kutyaiskola Budapest szakértőinek tanácsait, így ugyanis biztosan a megfelelő módszert alkalmazzuk majd.