Minden évben epekedve várjuk a nyarat, hogy végre lehessen nyaralni egy kiadósat. A szemfülesebbek már kora tavasszal, netán a tél folyamán lefoglalják az üdülésüket, de aki nem tud dönteni, az még a nyár beköszöntével is találhat megfelelő úti célt. A legnagyobb dilemmát általában az okozza, hogy belföldre, vagy valamely egzotikusabb helyszínre essen-e a választásunk. Pár szempont figyelembe vételével azonban nagyban megkönnyíthetjük a dolgunkat, nézzük tehát, hogy mit érdemes mérlegelni a nyaralóhely kiválasztásakor.
Elsőként érdemes számolnunk, hisz talán a legfontosabb tényező, hogy mennyiből gazdálkodhatunk, azaz hogy milyen vastag a pénztárcánk. Bár az utóbbi években egyre inkább elérhetővé váltak a külföldi nyaralások, még mindig kisebb anyagi megterhelést jelent egy belföldi vakáció. Talán egy kissé meglepő, de a szállások árai közt nincs egetverő különbség, egy átlagos tengerparti apartman bérletének az ára nem számottevően drágább, mint egy balatoni nyaralóé. Amin nagyon sokat tudunk spórolni, az maga az utazás, illetve az útiköltség. Fejenként akár 25-30 ezer forintot is megtakaríthatunk, ha Magyarország határain belül maradunk, ez pedig egy négy, vagy öttagú család esetében igen jelentős összeget jelent. Ez alól azért van egy kivétel: amennyiben autóval indul útnak a család, és lehetőség szerint elkerüljük a fizetős útszakaszokat, akkor olcsón megúszhatjuk az oda, illetve a hazajutást. Szerencsére költőpénzből nem szükséges többet magunkkal vinni akkor sem, ha egy másik országba mennénk nyaralni, hisz a környező tengerpartok árai nagyjából összhangban vannak a Balatonéval.
Mindent összevetve azonban, ha alacsony költségkeretből kell gazdálkodnunk, akkor elsősorban a hazai úti célokkal érdemes szemezni. Amennyiben már nagyjából behatároltuk az anyagi lehetőségeinket és körvonalazódott, hogy mit engedhetünk meg magunknak, döntsünk aszerint, hogy mire vágyunk igazán, de ne feledkezzünk meg azokról a körülményekről sem, amelyek esetleg negatívan befolyásolnák a nyaralásunkat. Mielőtt végleg letennénk a voksunkat egy helyszín mellett, ne feledkezzünk meg arról, hogy nagyobb távolságra pár napra nem biztos, hogy jó ötlet elutazni, főleg, ha a vakációra az apróságok is velünk tartanak. Kiemelten fontos ez, ha a gyermek még nincs három éves, ez esetben érdemes a közelben keresni egy szép helyet a pihenésre, szerencsére Magyarországon számtalan ilyen felfedezetlen kincsre bukkanhatunk némi kutatómunkát követően.