Tehetsz a rövidlátás kialakulása ellen!

Észrevétlenül vált az életünk részévé, és sajnos rohamosan terjed. A rövidlátás, azaz más néven a miópia mára igazi népbetegséggé vált, erről pedig elsősorban mi magunk tehetünk.

Míg bő egy évszázaddal ezelőtt ez egy elenyésző számban előforduló egészségügyi probléma volt, addig a század közepére az előfordulása már emelkedést mutatott, majd alig pár évtized alatt már meg is duplázódott. Mára a fiatalok több, mint felét érinti, sőt, a fejlett ázsiai országokban ez az arány még ennél is sokkal magasabb. Rövidlátásról – azaz a mínuszos látásról – akkor beszélünk, amikor a távoli objektumokat látjuk elmosódva. Ennek a látászavarnak az oka általában két dologra vezethető vissza. Az egyik, hogy már gyermekkorban is megvan a probléma, ám megfelelő kezelést nem történik, a másik pedig a megerőltetés, amelyről legtöbbször a munkahelyi körülmények – illetve sokszor a szabadidős tevékenységeink is tehetnek -.

A miópia kialakulásához ugyanis nem szükséges nagy torzulás. Amennyiben a szemünk fénytörő tulajdonsága meghaladja azt a szintet, ami normálisnak tekinthető – ez kialakulhat attól is, hogy a szaruhártya túlságosan domború, de attól is, hogy maga a szemgolyó nem megfelelő alakú – akkor történik az, hogy ami távolabb van, azt csak – hol jobban, hol kevésbé – homályosan látjuk. Az esetek túlnyomó többségében ezt az úgynevezett akkomodációs görcs okozza. Ez akkor lép fel, amikor valami közeli dolgot nézünk erőltetetten, huzamosabb ideig, ilyenkor ugyanis a szemünk egy olyan pozícióba kerül, ami nem természetes számára, és ha ez az állapot sokáig fennáll, akkor a látószerv ebben a helyzetben marad akkor is, amikor már nincs rá szükség. Jellemzően valamilyen kijelző – általában monitor – a ludas ezért, hisz aki irodában dolgozik, az akár napi 6-8 órát is nézi meredten a képét. Szerencsére a rövidlátás mind szemüveggel, mind kontaktlencsével jól kezelhető, ám érdemes elgondolkodni az életmód – illetve munkahely – váltáson is, mert hosszú távon lehetnek szövődményei, és ha ez az állapot fennmarad, akkor folyamatos látásromlással is számolni kell.