Stockholm látnivalói

Stockholm, vagyis Svédország fővárosa 14 szigetre épült, amely szigeteket hidak kötnek össze, szám szerint 57, a város pedig tele van gyönyörű régi épületekkel, valamint szemet gyönyörködtető zöld területekkel. Bár nem tolonganak Stockholmban a turisták, a hideg levegő, valamint a svéd mentalitás miatt, azonban mindenképpen megér egy néhány napos látogatást.

[wp_ad_camp_1]

Az első látnivaló, amit érdemes megnéznie, ha Stockholmban jár a Gamla Stan, amely a város központjában fekszik, és szűk utcákból, sikátorokból áll, ami tele van jobbnál jobb éttermekkel, bárokkal, és ajándékboltokkal is turisták számára. Nincs kiemelt célpontja ennek a városközpontnak, de a szép középkori városmagban meglátogatható néhány múzeum és templom is, főleg a stockholmi katedrális ajánlott, ha kultúrára vágyik. A koncertek kedvelőinek érdemes ellátogatniuk a Stortoget térre, amely az éjszakai életért felelős. A Vasa múzeumot is érdemes meglátogatni, ami igazából egy hadihajóból lett kiépítve, és itt megtalálható minden kincs, amit a hajó díszítésére szántak. A stockholmi városháza egy nyugalmas és kifinomult parkkal rendelkezik, ahol a pihenés garantáltan biztosított.

Stockholm
Stockholm

Ha már ott jár, érdemes felmennie a városháza tornyába, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. Ez a torony Stockholm egyik jelképe, 1923-ban épült. A Moderna Muset Európa az egyik legkiemelkedőbb kortárs múzeum, amely tele van Dali, Picasso, és Derkert műveivel, valamint modern művészek alkotásai is, például Ed Ruscha, vagy éppen Joan Miró alkotásai is helyet kapnak. A királyi palota 600 teremből áll, amit mai napig is a királyi család otthona. Itt megtekinthető a színezüst trón, a koronázási helyszín, valamint az őrségváltás is. Az őrségváltás itt is pontosan ugyanolyan, mint bármelyik másik európai országban, de azért így is fontos része a királyi fényűzésnek.