Rengeteg mindent megtanulhatsz ingyen, otthonról!

Amikor az ember végre kikerül az iskolapadból és tizenkét-tizenöt – ám nem ritkán még ennél is több – év után végre a háta mögött tudhatja a tanulást, a számonkéréseket és a vizsgákat, akkor eleinte azt gondolja, hogy nincs az a pénz, amiért újra vállalná ezt a hercehurcát.

Aztán telnek-múlnak az évek, és előbb, vagy utóbb a legtöbbünkben feléled a tanulás iránti vágy. Ez persze lehet ösztönös, hisz az ember alaptermészeténél fogva szereti bővíteni az ismereteit, illetve lehet külső hatás miatt is. Ez utóbbi leggyakrabban akkor fordul elő, amikor a szakmánk és a hivatásunk miatt kénytelenek vagyunk képezni magunkat, hogy lépést tartsunk a tudomány fejlődésével, no és persze a konkurenciával is. Ilyenkor aztán nagyon nincs is min gondolkodni, hisz célirányosan azokat az ismeretanyagokat kell megtanulnunk, amik a fejlődésünkhöz elengedhetetlenek.

Ám akik csak azért szeretnének valami újba belekóstolni, hogy tanuljanak, azok első blikkre sokszor meg vannak lőve. Hisz nem elég, hogy valahogy időt kellene szakítani erre – ami lássuk be, a felnőtt lét egyik legnagyobb kihívása -, de sok esetben azzal kell szembesülni, hogy az iskolák bizony kemény tandíjat kérnek az oktatásért cserébe. Ettől azonban nem kell megijedni, hisz az internet korában nagyon sok minden elsajátítható autodidakta módon, abszolút ingyenesen. Ma már a nyelvtanulás is megoldható egyedül, lévén rengeteg olyan oldal és applikáció létezik, ami akár a felsőfok szintjéig támaszt nyújt ebben. Ugyanez igaz például a zenére is. Noha azt nem mondanánk, hogy egy zenetanár teljes mértékben pótolható, ám nagyon sok lépés – rengeteg hangszer esetében – önállóan is begyakorolható a számtalan videós segédletnek és ingyenes tanfolyamnak köszönhetően. De ha a tanulásra nem csak afféle hobbiként tekintünk, akkor nyugodtan próbálkozhatunk sokkal komolyabb témákkal is, hisz például – gyakorlatilag minden létező nyelven – megtanulhatunk programozni teljesen önállóan. Ehhez természetesen időre és kitartásra van szükség, ám anyagi áldozattal egyik módszer sem jár.