Praktikus guruló csarnokok számos előnnyel

Egy jól ismert, ám nem hazai vállalat kiadott egy megbízást, miszerint több egységből álló raktár építésére volna szüksége. A megbízást az elismert Frisomat cég nyerte el. A feladat igazi kihívás elé állította a tapasztalt mérnököket, ugyanis egy kifejezetten nagy felületen, teljes magasságban és szélességben is nyitható csarnok megépítése volt a cél. A szakemberek viszont megoldották a feladatot két egymás fölé épített csarnok által. Bővebben

Kövesd már most a foci vb 2014 híreit és eredményeit!

Ha Te is szereted a focit és nem akarsz lemaradni a legfontosabb hírekről, azokról az eseményekről, melyek meghatározóak lehetnek a Futball Világ Bajnokság során, akkor nem is kell más egyebet tenned, mint olykor felkeresni honlapunkat, ahol első kézből tudhatsz meg mindent, ahol semmilyen fontos dologról nem fogsz lemaradni, ahol mindig és mindent, ami a Vb-vel kapcsolatos egyetlen helyen tudhatsz meg. Bővebben

A derékszög biztosan 90 fokos lesz, ha elektronikus szögmérőt használ!

A 90 fokos derékszög kimérése minden építkezés esetében fontos tényező, így az eszközök adottak is természetesen a kivitelezők számára, hogy a fokokat kitudják mérni, ám egy kis hiba olykor-olykor sajnos könnyedén becsúszhat, ami talán nem is látható, de mégis a kivitelezés minőségének rovására megy, arról nem is beszélve, hogy időigényes feladat a szögeket pontosan méregetni, ha nincs hozzá olyan pofi szerszám, mint az elektronikus szögmérő. Bővebben

Válassza az ingyen energiát, válassza a napkollektort!

Amíg néhány évvel korábban valódi luxusnak számított, ha valaki például olyan új energiaforrás után nézett, mint a napkollektor, ami a Nap biztosította energiát használja ki, addig mára ez már nem csak természetessé vált, de egyre inkább javasolt is. A helyzet ugyanis nagyon megváltozott a pár évvel ezelőttihez képest, mivel a már megszokott energiaforrások árai az égbe szökkentek. Az alternatív megoldások, mint a napkollektor is, így egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Bővebben