Mindennapjaink részét képezi a koffein, ám sokszor hajlamosak vagyunk túlzásba vinni annak fogyasztását azért, hogy teendőinknek eleget tudjunk tenni.
[wp_ad_camp_1]
Fontos tudni, hogy nem csak a napi rutin szerint elfogyasztott kávéban található meg a pszichoaktív anyag, hanem a teában, a csokoládéban, valamint minden olyan italban és készítményben, amely guaranát tartalmaz.
A koffein elfogyasztása után körülbelül fél órával szívódik fel teljesen, és három óra múltával már kimutatni sem lehet a szervezetből. De vajon mennyi az a mennyiség, amelyet büntetlenül elfogyaszthatunk? És mikortól van szó túladagolásról, annak minden káros következményéről?

Napi 130-300 mg koffeinfogyasztás átlagosnak mondható, de 600 mg fölött már mindenképpen túladagolással van dolgunk. A jelentkező szédülés, hányinger, hasmenés, émelygés gyakori vizelési ingerrel párosul, ugyanis a koffein vízhajtó hatással is bír. Az ingerlékenység fejfájással, sőt, a koncentrációs képesség csökkenésével is járhat, mely tüneteket akár egy héten át is tapasztalhatják az érintettek.
Javasolt a sportitalokkal is óvatosan bánni, ugyanis nagymennyiségű koffeint tartalmaznak, hasonlóan a fiatalok körében is gyakran fogyasztott energiaitalokhoz, melyek ráadásul jelentős cukortartalommal járulnak hozzá a túlsúly kialakulásához.