Mit tehetünk a fájdalmas afta ellen?

A fogfájás mellett az egyik legkellemetlenebb szájüregi probléma az afta, amely egy mással összetéveszthetetlen, fehéres – némely esetben sárgás – felületű fekély. Gyakorlatilag bárhol megjelenhet, akár a szájpadláson is, és az emberek több, mint felét érinti élete során.

Sajnos akinél egyszer kialakul, ott jó eséllyel visszatérő vendég lesz, épp emiatt az érintettek ilyenkor gőzerővel keresik a megoldást, amivel a panaszaikat enyhíthetik. Az afta ugyanis parányi mérete ellenére – sok esetben alig pár milliméteres átmérőjű – rendkívül fájdalmas tud lenni. Ha szerencsétlen helyen bukkan fel, akkor az étel és italfogyasztás mellett akár a beszédet is rendesen meg tudja nehezíteni, hisz a középpontjában jelentkező hámhiány és az azt körülvevő gyulladt rész a legkisebb érintésre is igen fájdalmas.

A jó hír, hogy az afta a legtöbb esetben magától elmúlik (kivéve az úgynevezett Sutton-féle afta, amelyet könnyű felismerni, hisz jóval nagyobb kiterjedésű, akár több centiméter nagyságú is lehet) pár nap, vagy rosszabb esetben 1-2 hét alatt. Ám ha visszatérő – és a legtöbb esetben az -, akkor alaposan meg tudja keseríteni az ember mindennapjait. A gond az, hogy pontosan nem ismert a kialakulásának az oka, így tökéletesen megelőzni sem lehet. A szakemberek arra már rájöttek, hogy a stresszes életmód, illetve a vitaminhiányos, egyoldalú étkezés nagy rizikófaktort jelent, és akinél rendszeres gondot okoz, annak mindenképpen érdemes allergiatesztet végeztetni, mert könnyen lehet, hogy valamilyen tápanyagra adott immunválasz okozza a fekélyt. Addig is, ha már megjelent, akkor különböző fertőtlenítő szájöblögetőkkel, tablettákkal tudjuk enyhíteni a fájdalmat, sajnos olyan megoldás, ami célzottan megszünteti a fekélyt nem igazán létezik. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy ne fogyasszunk fűszeres, csípős ételt, ne dohányozzunk és lehetőleg kerüljünk mindent, ami irritálja a szájüreg szöveteit.