Mit tegyünk, ha beázott a telefonunk?

Kevés ádázabb ellensége van az elektronikai eszközöknek a víznél. Ezt már kiskorunkban megtanultuk, jó korán a fejünkbe verték, hogy az áram és a nedvesség nincsenek túl jóban.

Az ok igen egyszerű. Ugyanis amennyiben víz éri a áramköröket, akkor a töltések pontosan úgy viselkednek, ahogy a nagy szabálykönyvben meg van írva, azaz a lehető legalacsonyabb ellenállás felé haladnak. Ez pedig ilyen esetben maga a víz, ami ezeket a töltéseket olyan helyekre is elvezeti az alaplapon, ahová nagyon nem kellene és ahol igen nagy – sok esetben végleges – károkat tudnak okozni. Ha ez nem is történik meg – leginkább azért, mert szerencsések vagyunk -, akkor sem szabad fellélegezni, hisz a korrózió csendes gyilkosként azonnal elkezd tevékenykedni a beázást követően. Igen ám, de akkor mi is a helyes metódus, mit kell tennünk, ha vízbe ejtettük – az amúgy nem vízálló – telefonunkat?

Nos, gyakorlatilag ugyanazokat a lépéseket kell követnünk – és ugyanazokat a hibákat elkerülnünk -, mint amit akkor tennénk, ha egy nagy pohár folyadékot ráöntöttünk volna a laptopunkra. Miután villámgyorsan eltávolítottuk a vízből a készüléket, azonnal kapcsoljuk ki és amennyiben megoldható, vegyük ki az akkumulátort. A következő lépés – bár ez elsőre talán furcsán hangozhat – de az legyen, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy a készülék beázott és ezt házilag nem fogjuk tudni tökéletesen orvosolni, a feladatunk annyi, hogy enyhítsük a károkat, amíg a szakszerviz átveszi a telefont. Ennek érdekében a lehető leggyorsabban itassunk fel minden vizet, ám ne melegítsük, ne rázzuk, és ne fújjuk a telefont, mert ezzel csak azt érjük el, hogy a belsejében lévő nedvesség még több pontra eljut. Egyéb házi szárítós módszerekkel se kísérletezzünk, mert a kezdődő korrózióval csak a speciális, ultrahangos tisztítás tudja felvenni a harcot, aminél kulcsfontosságú, hogy minél hamarabb megtörténjen. Így miután az összes vizet felitattuk, kivettük az akkumulátort, a SIM kártyát, valamint a memóriakártyát, azonnal vigyük el egy szakszervizbe, hogy mihamarabb neki láthassanak a javításnak.