Mit kezdjünk a kihasználatlan kerttel?

Számtalanszor hozza úgy az élet, hogy bár vágyunk valamire, amikor megszerezzük, akkor egy idő után már inkább nyűg, mint öröm. Sokszor megesik ez a kert esetében is, hisz ki ne vágyna egy szabad térre, ahová munka után nyugodtan elvonulhat, ám ha az udvar túlságosan nagy, akkor bizony sokkal több vele a munka, mint amennyi örömet okoz.

Ilyenkor szokott jönni az a megoldás, hogy az ember leválaszt magának egy kényelmes darabot, azt rendben tartja, csinosítgatja, ám a elkerített rész parlagon hever, benövi a gaz, és bizony egy idő után a legszívesebben megszabadulnánk tőle, csakhogy ez nem megy ilyen egyszerűen. Ekkor aztán elkezd járni az ember agya, hogy mihez is kellene kezdeni azzal a területtel, hisz mégsem jó az úgy, hogy csak ott áll kihasználatlanul. Ám a legtöbb használhatónak tűnő ötlet bizony nem kevés tennivalót is hoz magával. Ezt el kell fogadnunk, mert kevés olyan megoldás létezik – ha létezik egyáltalán -, ami esztétikailag, vagy gazdaságilag előrelépés, viszont nem igényel aktív részvételt.

Az egyetlen ilyen a bérbeadás. Ha megfelelő méretű a szabadon maradt terület, akkor kis szerencsével találhatunk egy bérlőt, aki megműveli. Ez azonban az esetek nagy részében nem járható út, hisz aki saját földet szeretne az vagy vesz magának, vagy ha bérel, akkor akkora területben gondolkodik, ami valószínűleg jóval nagyobb egy családi ház telkénél. Ha végül úgy határozunk, hogy mi magunk hasznosítjuk a helyet, akkor a két olyan választásunk van, amivel sok bosszúságtól megkímélhetjük magunkat. Az egyik, ha az egészet füvesítjük. Ez ugyan nagy munka – főleg, ha szakszerűen csináljuk, márpedig úgy érdemes -, ám ha megvagyunk vele, akkor utána már könnyebb a dolgunk – csak nyírni kell, de azt egy önjáró fűnyíróval megoldhatjuk -. Ha hasznosításban gondolkodnánk inkább, akkor pedig a gyümölcsfák telepítése lehet a legkézenfekvőbb. Noha évente egyszer-kétszer itt is rá kell szánni magunkat a legfontosabb tennivalók elvégzésére – mint amilyen a metszés és a permetezés -, ám hosszú távon nagyon sokat nyerhetünk, főképp, ha a terület nagy és sok fát el tudunk helyezni rajta.