Miért veszélyes a céges évzáró buli?

„Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban” – kezdhetném… Szóval néhány éve egy vidéki kisvárosban tartottunk céges évzáró bulit, ahol volt jó kaja, pia, zene, tánc, ahogy az szokott lenni.

[wp_ad_camp_1]

Vacsi után szépen egyesével kezdtek a kollégák hazaszállingózni, volt aki korábban, mert otthon várta a családja, gyerekek, vagy egyszerűen csak fáradt volt. És volt aki később, mert jó érezte magát, ivott, táncolt, bulizott, beszélgetett.

Én is indultam volna már hazafelé az évzáró buliról, amikor az egyik kedves kollegina megkért engem is és egy másik kollégámat is, hogy kísérjük haza. A kollégám azonban szemmel láthatólag jól érezte magát, még nem tervezte a hazamenetelt, míg én, ahogy már említettem, szintén indulóban voltam – ezért természetesen felajánlottam, hogy hazakísérem. Felöltöztem, miközben a kollegina még kiment elszívni egy cigit a barátnőjével.

Hideg, jeges szél fútt hazafelé, így hiába próbáltam beszélgetést kezdeményezni, szegény asszony csak összefogta maga előtt két karjával a kabátját, és vacogva jött mellettem.

Mint említettem, egy kisvárosban lakunk, így természetes volt, hogy gyalogolunk, sétálunk hazáig, és néztük a szállingózó hópelyheket…

Céges évzáró buli
Céges évzáró buli

Közben elértük az első sarkot, ahol befordultunk egy mellékutcába. Itt már nem égett annyi utcai lámpa, sötét is volt, hideg is volt, nem is járt arra senki rajtunk kívül… én pedig megsajnáltam szegényt, gondoltam átölelem, hátha nem fog úgy fázni.

Erre egészen váratlan módon reagált: a vállamra borult, zokogni kezdett, hogy senki sem érti meg Őt, és hogy olyan emberekkel van körülvéve nap mint nap, akik csak önmagukkal foglalkoznak…

Egy pillanatra leblokkoltam (Melyik férfi nem? Ki érti a nőket, ha sírnak?), majd még szorosabban átöleltem, mire Ő is átölelt, (bár mindkettőnkön télikabát volt) és a fülébe súgva kérdeztem tőle:

– Mégis ki nem ért meg? Mit nem értenek?

Persze Ő a vállamon zokogott, én a füléhez hajolva beszéltem – de többet már nem mondhattam, mert ekkor a sötétben megjelent… a férje.

Mint utóbb kiderült, Őt is felhívta, hogy jöjjön érte.

No kérem szépen, ezt a helyzetet hogyan lehet kimagyarázni???