Miért is fontos az esti mese?

A digitalizáció az életünk szinte minden területét alaposan megváltoztatta, nincs ez másképp a gyerekneveléssel sem. Ma már nem kell feleslegesen beszaladni a babához, hisz kamerán keresztül figyelhetjük minden mozdulatát, ott a légzésfigyelő, ami szintén nagy segítség, sőt, még az olyan apróságokról, mint a megfelelő hőmérséklet és páratartalom is különböző okoseszközök gondoskodhatnak.

Nincs ez sajnos másképp a játékkal és a mesékkel sem. Évtizedekkel ezelőtt még a mese elsősorban az anyuka és az apuka képzeletében született meg, avagy mesekönyvek színes lapjai adták hozzá az alapot. Ma már a lakás minden pontján képernyők vesznek körbe minket, szinte minden lakásban van legalább egy televízió, egy táblagép, no meg persze okostelefonok, amik aztán tényleg mindig kéznél vannak. Elindítani egy mesefilmet pedig csábítóan kényelmes. Nem csupán azért, mert nekünk gyakorlatilag nem is mást tenni, mint rányomni a gombra, hanem azért is, mert a picik a képernyő előtt szinte lefagynak, így aztán mi, szülők, azt kezdhetünk a felszabadult idővel, amit csak szeretnénk.

Igen ám, de a helyzet az, hogy a képernyő előtt töltött idő nem igazán tesz jót a kisgyerekeknek. Ennek számtalan oka van, dióhéjban a lényeg az, hogy ilyenkor egyáltalán nem úgy működik az agyuk, mint egy hagyományos mesénél, hisz készen kapnak mindent, a látványt, a hangokat, a zenét. Épp ezért nagyon fontos, hogy ebben a rohanó világban is minél többször próbáljunk meg könyvből, vagy fantáziából mesélni a gyerkőcöknek. Ilyenkor ugyanis szélsebesen fejlődik a pici kreativitása, fantáziája, gondolkozása, arról nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen pillanat sokkal közelebb hozza egymáshoz a szülőt és a csemetét. A legegyszerűbb apró lépésenként kezdeni és beépíteni a napi rutinba. Záródjon a nap lefekvés előtt egy esti mesével és egy-két hét elteltével azt vesszük majd észre, hogy a gyermek napközben is igényli, hogy anya, vagy apa meséljen neki.