Azok, akik kertes házban nevelkedtek és a fél gyermekkorukat az udvaron játszva töltötték el, azok rendszerint el sem tudják képzelni a felnőttkorukat egy belvárosi lakásban, valahol a betondzsungel közepén.
Aki lakásban nőtt fel, annak persze nem fura, hogy nincs egy udvar, ahová ki lehet ülni kávézni, sütögetni, vagy csak hallgatni a madarak csicsergését, és a játszótér is remek hely volt a bandázáshoz, ám idővel azért sokakban megjelenik a vágy a saját, nyugodt porta iránt. A kérdés ilyenkor persze leginkább az, hogy be tudjuk-e lőni, hogy mekkora az a terület, ami bőven elég az életvitelünk szempontjából. Amikor ugyanis úgy döntünk, hogy belevágunk a kertes ház projektbe, akkor sokszor nagyon meglódul a fantáziánk és elképzeljük, hogy milyen jó lesz felállítani a medencét, lesz kis focipálya, ahol lehet rúgni a bőrt a gyerekekkel, hátul pedig egy kiskert, gyümölcsfákkal, ahonnan mindig lehet szedni egy jó kis hazait.
Igen ám, de azzal általában nem számolunk ilyenkor, hogy a nagy terület az szinte a megvásárláskor fáj a legkevésbé – noha már azon a ponton is szép felárat fizetünk érte, főleg egy nagyobb városban -. Egy nagy kert – és itt nem kell több ezer négyzetméterre gondolni, a jóval kisebb is – hatalmas nyűg lehet hosszútávon. Nyugdíjas korban más a helyzet, olyankor kiváló testmozgás rendben tartani, de az aktív éveink alatt örülünk, ha hétvégente egy kicsit ki tudunk ülni egy-egy órára. Ám a kerttel folyamatosan foglalkozni kell. Az összes növény igényli a törődést, a gyepet nyírni, öntözni kell, a gyümölcsfákat permetezni, metszeni, a zöldségekről nem is beszélve, hisz a kiskert résszel a nyári időszakban naponta van tennivaló. Persze fogadhatunk kertészt, de összességében vagy a pénzükkel fizetünk – nem keveset -, vagy az időnkkel – főleg nem keveset -. Mielőtt belevágnánk, és olyan házat vennénk, amihez nagy terület van, alaposan gondoljuk át, hogy tényleg szükségünk van-e rá, vagy bőven elég lenne egy jóval kisebb udvar az életvitelünkhöz.