Legújabb app-ok, melyek hallatán teljesen elképedünk

Minden évben egyre több, olyan applikációkkal találkozhatunk, melyek talán teljesen feleslegesek, de némelyik nagyban megkönnyítheti az életünket. Évről évre készül egy lista, azokkal az alkalmazásokkal, melyek az Android és Apple telefonokra is letölthetőek. Kezdjük is rögtön egy olyan elképesztő applikációval, melyet, ha letöltünk, ezzel segíthetjük a látássérült és vak embereket.

[wp_ad_camp_1]

Mára már több mint félmillióan letöltötték ezzel segítve a sérült emberek éltét, akik közül már 40.000 vannak, kik nap, mint nap használjak. Számunkra, csak egy applikációnak tűnhet, de nagyon sok embernek óriási segítséget nyújt. Az app használata abból áll, hogy egy látássérült a telefonján keresztül segítséget kér, mondjuk abban, hogy az általa megvásárolandó terméknek érvényes-e a szavatossága. Ebben úgy tud segítséget kapni, hogy a telefon kameráján megmutatja, majd a leggyorsabban reagáló felhasználó, aki éppen ráér gyors a segítségére siet, azzal, hogy megmondja a lejárati dátumot. Azok akik letöltik az alkalmazást, mindig értesítést kapnak arról, ha valaki segítséget kér, és aki éppen a leggyorsabb volt, vagy az aki ráér az nyújt segítséget.

A másik kiváló alkalmazás az IKEA által született meg, mely segítségével a bútor megvásárlása nélkül is megláthatjuk, hogyan mutatna a kiválasztott darab az otthonunkban. Míg egy ruhát, vagy egy cipőt könnyedén felpróbálunk, addig egy bútorral nem tehetjük meg ugyanezt, és sokszor már utólag döbbenünk rá, hogy nem a legjobb választás volt a megvásárolt darab. Az alkalmazás a telefon kameráján keresztül működik, csak annyi a teendőnk, hogy a kívánt hely felé kell irányítanunk a kamerát és az aktuális katalógusban megjelent darabokat, könnyen oda próbálhatnánk, hogy is mutatna a szobánkban.