Legaranyosabb házikedvencek

Sok állatnak oda ítélhetnénk a legaranyosabb titulus, de mégis mi most mégis csak egyet szeretnénk kiemelni, mégpedig az oroszlánfejű törpe nyuszit. A nyuszik mikor megszületnek teljesen kopaszok, és nem túl szép teremtések. Sokan nem is gondolnák, hogy később, már egy nagyon cuki kisállatok lesznek.

[wp_ad_camp_1]

A pici nyuszik egészen 2-3 hetes koruk után kezdenek el látni, és hallani. Ebben a korban már aktívabbak is lesznek, és akár már az anyatej mellett a tápot is megkezdhetik fogyasztani. Hathetes koruktól, állnak készen arra, hogy külön ételt fogyasszanak, ilyen idős koruktól ajánlott a vásárlásuk. Mint nagyon sok más állatra, ezekre a törpe nyuszikra is jellemző, hogy ajánlatos tenyésztőtől vásárolni a kis kedvencet. Mivel, a tenyésztők kizárólag fajtiszta állatokat árulnak, és ezeknél a nyusziknál ez különösön fontos. Hiszen, ha nem fajtiszta nyuszit vásárolunk, akkor sokszor ütközhetünk, olyan problémába, hogy a megvásárolt állat sokkal nagyobbra nő a vártnál. A törpe nyuszik, kifejlet korukra is maximum 2 kg-ot érik el.

Továbbá a tenyésztők által vásárolt nyuszik, biztonságosabb vásárlásnak mondhatóak, hiszen tanácsokat kaphatunk és megtudhatjuk azt is, hogy pontosan hogyan és mivel tápláljuk őket. A legtöbb törpe nyuszi, a rossz táplálás miatt pusztul el. Ezért nagyon fontos, hogy erre oda figyeljünk, különösen az új tápra való átszoktatás fokozatosságára kell figyelni. A nyuszinak, minimum fél négyzetméteres helyre lesz szüksége, ahhoz, hogy kényelmesen érezze magát. Fontos, hogy jól szellőző helyen tartsuk őket, hiszen nem bírják a meleget. A legfontosabb táplálék számára a széna, ez fontos, hogy mindig legyen előtte. A legjobb itató számunkra a golyós önitató, hiszen azt megfelelően rögzíthetjük, és bármikor hozzáférhet, de nem tudja kiborítani.