Konzolt vagy PC-t vegyél játékra?

Mióta világ a világ – na jó, ez kicsit túlzás, inkább mióta megjelentek a második generációs Sony és Microsoft konzolok – azóta örök kérdés és vita, hogy ha játszani szeretnénk, akkor mi a bölcsebb választás. Venni egy konzolt, vagy beruházni egy erősebb asztali számítógépre?

Az igazság, mint ahogy nagyon sokszor, most sem egyértelműen fekete vagy fehér. Mindkettőnek megvan a maga előnye és a hátránya is, és a – számunkra – helyes választ úgy fogjuk megtalálni, ha előtte a megfelelő kérdéseket tesszük fel. Az első, és egyben a legmarkánsabban szűrő kérdés az nem más, mint hogy szeretnénk-e játékon kívül másra is használni a gépet. Mert amennyiben igen, akkor szinte biztos, hogy jobban járunk egy erős PC-vel. Természetesen itt a munka alatt nem szövegszerkesztést és táblázatkezelést kell érteni, hanem sokkal erőforrás igényesebb feladatokat, mint amilyen egy AutoCAD, vagy egy videó renderelés. Ezekhez a szoftverekhez ugyanis olyan erős gép kell, amin már játszani is zökkenőmentesen lehet, kompromisszumok nélkül.

Ha azonban egyébként nincs szükség számítógépre (vagy van otthon egy régebbi, amin az alap programok elfutnak), akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bővítés és csere helyett inkább egy konzolt vásárolunk. Két tanáccsal szolgálhatunk ezzel kapcsolatban (hisz ilyenkor a legnehezebb döntés, hogy melyiket válasszuk, a Sony, vagy a Microsoft gépét). Az egyik, hogy tüzetesen nézzük át, hogy melyik platformra milyen exkluzív játékok érkeztek és érkeznek a jövőben. A másik, hogy valamelyik nagyobb műszaki áruházban (vagy barátoknál, ismerősöknél) mindenképpen szakítsunk egy kis időt arra, hogy mindkét gép kontrollerét kipróbáljuk, ha lehet, akkor legalább fél órán át, folyamatosan használva. Mert ha utólag derül ki, hogy nem kényelmes, vagy nagyon nem áll kézre, az igen kellemetlen. Végül, de nem utolsósorban mielőtt letesszük a voksunkat valamelyik masina mellett, gondoljuk át, hogy milyen kijelzőn fogjuk használni, és ha kell, akkor azt is vásároljunk, hisz az igazi erejüket csak így tudják megmutatni ezek a gépek.