Kerüld el a monitor okozta egészségügyi kellemetlenségeket!

Napjainkban már mindennapi eszköz a számítógép, illetve a monitor, hiszen például sokan a munkaidejük alatt is folyamatosan használják azt. Azonban azt egyre többen tapasztalják, illetve egyre gyakoribb panasz, hogy a túlzott monitor használat fej- és szemfájáshoz vezethet.

[wp_ad_camp_1]

Amikor hosszabb ideig, mereven nézzük a monitort, az a szem izmainak görcsös megfeszülését okozza. Mivel a szemizmok a szemgolyóra kívülről tapadnak, ebből következik, hogy halántéktáji, szemkörnyéki, illetve homloktáji fájdalmat válthat ki. Márpedig a számítógép használat a nyak merev tartásával jár, amely a nyakizmok görcseihez vezet, ettől pedig kialakulhat a fejfájás. A fájdalom olykor erősen jelentkezhet, szédüléshez és hányingerhez is vezethet.

Munka monitor előtt
Munka monitor előtt

Érdemes ügyelni tehát a monitor használatára, hiszen nem csak fejfájás alakulhat ki, hanem a kevés pislogás miatt a szem ki is száradhat, ami viszont hosszabb távon a látás romlását is okozhatja. Tudni kell viszont, hogy az sem a legjobb megoldás, ha olvasószemüvegben ülünk a gép elé, ugyanis a monitor egy olyan köztes zónát képvisel, amihez más, speciális szemüveg szükséges, például a változó fókuszú lencsés. A kontaktlencse esetében sem jobb a helyzet, mivel a már említett kevesebb pislogás következtében a lencsén található könnyfilm – réteg gyengül, tehát a szem szárad, a látás romlik.

Megoldás persze van, mégpedig a monitorszemüveg. Egy enyhén színezett, kontrasztfokozó réteggel ellátott lencsével rendelkező szemüvegről van szó. A benne található lencse mindkét oldala tükröződésmentesítő réteggel van bevonva, sőt némely lencsék a gépelés megkönnyítésére alul világosabbak. Jellemzően borostyánsárga vagy zöld árnyalatokat alkalmaznak, amelyek színezettségének mértéke 15 és 20 százalék között van, tehát valóban csak alig észlelhetően színezettek.