Így tartsd karban a kávéfőzőt!

Egy barista vénával megáldott embernek talán nincs is nagyobb öröm egy új, professzionális kávéfőzőnél. Azonban attól függetlenül, hogy pár ezer, vagy épp több százezer forintos gépünk van, időnként mindegyik karbantartást igényel.

Ráadásul ezeket az alkalmakat sem elodázni, sem elhanyagolni nem érdemes. Egyrészt azért, mert valójában nem jár nagy munkával, viszont ha nem figyelünk oda, akkor bizony károsodhat a masina. De mik is ezek a karbantartani való dolgok és milyen sűrűn kell megejteni ezt? Nos, alapszabály, hogy a kávéfőző látható részeit mindig tartsuk a lehető legtisztábban. Ne hagyjuk, hogy a zacc, vagy épp a habosított tej bárhol rászáradjon és használat után töröljük szárazra, így a korrózió évek alatt sem kezdi meg a készülék felületét. Amennyiben külső tejtartályos gépet választottunk, fokozottan ügyeljünk a higiéniára, hisz a tej hajlamos nagyon gyorsan megromlani, így azokat a részeket, melyek érintkeznek vele, minden kávéfőzés után alaposan pucoljuk meg, a tartályt pedig 2-3 naponta mosogassuk el. Ám azt jó tudni, hogy a kávéfőzők legnagyobb ellensége jórészt láthatatlan, mégpedig nem más, mint a vízkő.

Ahol pedig keményebb a víz – mint ahogy hazánk nagy részében -, ott a vízkő akkor is megjelenik, ha előrelátóak vagyunk. Emiatt a főző időnkénti vízkőtlenítése elkerülhetetlen feladat. Hogy erre milyen gyakran kell sort keríteni, az egyrészt látszik a vízkifolyó résznél megjelenő vízkő mennyiségéből, másrészt pedig a modernebb gépek rendelkeznek olyan funkcióval, ami tájékoztat minket, hogy aktuális a vízkőtelenítés. Ha automata gépünk van, akkor a legszerencsésebb, ha a gyártó által javasolt anyagot használjuk, minden más masinánál ránk van bízva, hogy mivel szabadulunk meg a makacs vízkőtől. Erre a célra amúgy tökéletesen megfelel a citromsav, ám az ecetet mindenképpen felejtsük el, mert bár valóban eltávolítja a vízkövet, közben azonban károsítja a kávéfőző belsejét. A lényeg, hogy ne hanyagoljuk el a karbantartást és a gépünk hosszú évekig meghálálja majd a gondoskodást.