A régi, megunt tapétára lakásfelújítás előtt sokan rossz szemmel néznek. Már előre látják magukat, amint végeláthatatlan küzdelmet vívnak az akár évtizedekkel ezelőtt masszívan odaragaszott papírcsíkokkal. A tapéta leszedése azonban nem feltétlenül rémálom.
[wp_ad_camp_1]
Mielőtt a fal közepén nekiesnénk, a tapétát a helyiség egyik sarkában, kevésbé feltűnő helyen kezdjük el leszedni. Így pontosan láthatjuk, hogy hány réteg van alatta és nagyjából mennyire jön le nehezen, esetleg szükségünk lesz a kaparón kívül más kellékekre is.
A leszedhető tapéták nagyban megkönnyítik a dolgunkat, hiszen pontosan azzal a céllal készítették őket, hogy könnyen eltávolíthatók legyenek. Egy hegyes késsel óvatosan, a fal felsértése nélkül szedjük fel az egyik sarkánál, majd fokozatosan húzzuk lefelé. Ezek a típusú tapéták tekercsekben szedhetők le, így jóval egyszerűbb és tisztább velük a munka.

A régi fajtájú tapéták már nagyobb erőfeszítést kívánnak meg. Langyos vízbe tegyünk egy kevés mosogatószert és egy rongy segítségével hordjuk fel a falra. A tapéták ezáltal könnyen feloldódnak és 5 perc után általában gond nélkül eltávolíthatók.
A texturált bevonattal ellátott tapétákhoz öblítőt használhatunk. Ebből 1 bögrével keverjünk 1 liter vízhez, majd szivaccsal itassuk át vele a tapétát. Hagyjuk ázni 20 percig, majd kapargassuk le. Megpróbálhatjuk a gőzölést is a különösen makacs tapétáknál vagy ha több réteg papír borítja a falat.