Hogyan válasszunk az utazáshoz megfelelő bőröndöt?

Manapság, mint sok más terméknél hasonlóan a bőrönd kínálat is nagy széles skálán mozog. Egyes modellek elérhetőek akár már pár ezer forintért, ám némelyik darabokért több százezret is elkérhetnek.

[wp_ad_camp_1]

Ám mi a különbség közöttük? Jogos a kérdés, így mi összeszedtünk pár tippet, amely alapján könnyebben választhatjuk ki az ideális modellt. A megkülönböztethetünk puha és keményfedeles bőröndöket. A puhafedeles bőröndök akkor javallottak, hogyha repülővel tervezzünk utazni. Ugyanis az ilyen utazások alkalmával meg van adva egy bizony súlykorlát, melybe belekell férni. És a puhafedeles modellek általában könnyebbek akár 2-3 kilogrammal is. Továbbá a puhafedeles bőrönd mellett még az is szól, hogy a legtöbb esetben bővíthetőek, vagyis nem fix a fedelük. Ennek köszönhetően sokkal több, mindent beletudunk pakolni. A keményfedeles bőröndöknek is megvan a maga előnyük, mégpedig, hogy sokkal jobban megtartják a formájuk, vagyis nem lehet őket összenyomni. Így ennek köszönhetően a bennük található tartalom sem sérülhet meg olyan könnyen. Továbbá mellettük szól még az-az érv is, hogy ezek a bőröndök nem áznak át, így akár egy kiadósabb esőbben sem sérülhet a tartalmuk, ellenben a vászonból készült társaikkal.

Bőröndök
Bőröndök

Ám tovább fokozzuk a kérdést, azzal, hogy kettő vagy négykerekű? Itt kicsit egyszerűbb a döntés, ugyanis ezekre érvényes egy szabály. A kétkerekűeket húzhatjuk magunk után, még a négykerekűeket csak tolni, vagy vezetni érdemes. Ugyanis, ha húzzuk őket, akkor sokkal előbb elkopnak a kerekek és azt nem ismerik el garanciális hibának. A következő kérdés, hogy vajon megéri drága bőröndöt venni? Mint sok más terméknél, itt is elmondhatjuk, hogy az ár megegyezik a minőséggel. Amennyiben sokat utazunk, akkor javallott egyszer rááldoznunk a pénzünket, ugyanis akár 10 év garanciát is adhat a gyártó.