Hogyan spóroljunk a fúrt kúttal?

A kútfúrás csak akkor éri meg igazán egy háztartásnak, ha nem csak ivóvízfogyasztásra, hanem a háztartásban is ezt használjuk. Például a mosásra, mosogatásra, WC öblítésre, illetve a kertek locsolására. A kútfúrás természetesen engedélyhez kötött, de valószínűleg erről a helyileg illetékes önkormányzatoknál több felvilágosítással szolgálhatnak.

[wp_ad_camp_1]

Az ivóvíz az első vízadó rétekig való lefúrásnál található meg ez Magyarországon területenként teljesen változó. Elképzelhető, hogy már 10 méteres mélységben is találunk ivóvizet, de az is, hogy csak 100 méteren. Ilyenkor kerül képbe a kútfúrás ára. A szakemberek egészen eltérő árakon végzik a munkát, ez persze függ attól is, hogy helyi szakembert kérünk fel a feladat elvégzésére, vagy olyat, akik több 100 kilométert is utazik hozzánk, hogy a kutat kiássa. Ha nem szeretnénk ivóvíz céljából használni a vizet, akkor könnyebb helyzetbe vagyunk, hiszen az már a talajszinten is elérhető, amely akár 10 méteren is lehet.

Fúrt kút
Fúrt kút

Ebben az esetben természetesen olcsóbb lesz a fúratás is. Nagyon sok esetben a talaj szennyezettsége miatt igen sok méter kell leásni ahhoz, hogy nitrogénmentes vizet kapjunk. Ezért érdemes a helyi szakemberekkel felvenni a kapcsolatot, akik képesek megmondani, hogy adott területen érdemes-e egyáltalán próbálkozni az ivóvíz minőségű víz felkutatásával. A kútfúrás ára alapvetően 10-25 ezer forint között alakul méterenként. Ha mégis úgy dönt, hogy legalább a locsolásra kutat furat, akkor bizonyára nagyon hamar megtérül majd a befektetése!