Talán sokunk előtt ott van a kép, amikor a bevásárlóközpont közepén egy anyuka – vagy apuka – épp észérvekkel próbálja meghatni gyermekét, hogy miért nem vesznek meg valamilyen játékot, édességet, vagy épp miért nem mennek el még gyorsan az állatkertbe.
A kicsi aztán egyre szomorúbb, kisvártatva pityeregni kezd, majd egyre jobban belelovalva magát a bánatba, a szomorú sírás óriási hisztivé fajul. Ilyenkor persze elmosolyodunk a bajszunk alatt, és némi sajnálattal a szívünkben megyünk tovább a dolgunkra, ám egyszer a mi időnk is eljön. Mi is állunk majd ott – vagy bármilyen tetszőleges pontján a világnak – és a mi gyerekünk is kezd majd olyan hisztibe, amire látszólag semmilyen ellenszer, vagy megoldás nem létezik. De tényleg nem létezik? Semmi nem lehet tenni olyankor, amikor úgy tűnik, hogy a kicsi meg sem hallja amit mondunk, annyira hatalmába kerítette a sírás és az üvöltés?
Nos, a hiszti természete nem egészen olyan, mint ahogy azt mi, felnőtt emberek – hosszú évtizedek távlatából – gondoljuk. Első körben érdemes tisztázni, hogy alapvetően kétféle hiszti létezik. Az egyik a stresszből – azaz annak a károsan magas szintjéből – adódó, mely szinte kizárólag a kisgyermekeket – nagyjából óvodás korig bezárólag – érinti. Ez a hiszti valóban szinte kikapcsolja a gyermek agyát és észérvekkel, kérésekkel – fenyegetésekkel – semmire sem megyünk, hisz ilyenkor gyakorlatilag úgy működik a kicsi, mint egy csecsemő. Ennek megfelelően megnyugtatni is úgy tudjuk, átölelve, ringatva, a gyermeket a szülői közelség biztonságába helyezve. Ilyen esetben mindenképpen maradjunk nyugodtak, higgadtak, hisz a kicsi csak ránk támaszkodhat, ingerültséggel csak és kizárólag rontani tudunk a helyzeten. Emellett azonban létezik követelőző hiszti is – és a szülők ezt a kettőt nagyon hamar megtanulják tökéletesen megkülönböztetni -. Ilyenkor a gyerek ezzel az eszközzel akarja elérni azt, amit szeretne, és ha engedünk neki, akkor egyre többször veti majd be ellenünk fegyverként. Emiatt az egyetlen megoldás, hogy amit hagyni akarunk neki, azt hagyjuk, ám amit nem, azt határozottan utasítsuk el, és utána tartsuk magunkat ehhez. Ne alkudozzunk, ne engedjünk, mert nagyon hamar megtanulja a gyerkőc, hogy könnyen megingathatóak – és tulajdonképpen hisztivel zsarolhatóak – vagyunk.