Hasznos tanácsok és trükkök a helyes téli bőrápoláshoz

A hidegebb időben még azok is sokszor küzdenek a bőrszárazság tüneteivel, akiknek különben nem száraz a bőrük. Ennek persze számos oka lehet, de szerencsére legalább ugyanennyi lehetőségünk van arra is, hogy hatékony megoldást találjunk a problémára. A szél, a hideg, a központi fűtés, és az alacsony páratartalom egytől – egyig száríthatja a bőrt, illetve vannak olyan szokásaink is, melyek nagyban hozzájárulhatnak a bőr kiszáradásához, mint például a gyakori, hosszú és túlságosan forró kádfürdők, a túlzott szappan használat és társaik.

[wp_ad_camp_1]

Fontos, hogy biztosítsunk megfelelő páratartalmat otthonunkban! Nem kell persze mindjárt a legmodernebb párásító berendezést beszereznünk, éppen elég már az is ha egy tálkában vizet teszel a radiátorra. Érdemes a zuhanyt csak langyos vízzel végezni, és ha nem akarunk lemondani a lazító fürdőzésről, akkor ne felejtsünk el fürdőolajat, vagy az olaj tartalmú fürdőterméket a vízbe tenni. Ügyelj arra, hogy minden pohár kávé után egy pohár vizet is fogyassz. A kávé ugyanis vizet von el a szervezettől, ezért érdemes példát venni az olaszokról, akik minden csésze kávé után egy pohár vizet is megisznak.

Bőrápolás
Bőrápolás

Az erős fűszereket, mint a bors, csili, gyömbér érdemes kerülni, ugyanis ezek irritálhatják a bőrt, és a sót, mely rengeteg vizet von el a szervezettől. Helyettük inkább használjunk zöldfűszereket az ételek elkészítése során. Azt nem elégszer hangoztatják mindenütt, hogy sportoljunk, szaunázzunk rendszeresen! Nincs ez másként télen sem. Mindkettő remek stresszoldó, ráadásul az izzadás edzi a bőrt is, avagy kevésbé lesz kiszáradásra hajlamos, és javul a vérellátása is.

A hűvösebb hónapokban válasszunk gazdagabb krémet, olyat, ami nem csak hidratál, hanem pótolja a bőr védő lipidrétegét is, így támogatja annak védelmi rendszerét, valamint az optimális vízháztartás helyreállítását is. Ma már számos ilyen készítmény kapható, válassz közülük okosan!