A legtöbb ember nem emlékszik élete első éveire, vagy maximum csak egy-két villanást tud felidézni. Bár az emberi agy rendkívül fejlett már két-három éves korban is, mégsem emlékszünk születésünkre, kisgyermekkorunkra, vagy az első bölcsődei napunkra. Az óvodáról is csak nagyon kevés emlékképünk marad meg.
Azok az emlékképek, amelyek ebben a korai életszakaszban jönnek létre, teljesen eltűnnek, az „emlékezetkiesés” oka gyermekkori amnézia, amely a 3-4 éves kor előtti emlékképekre hat, amelyek 7-8 éves korban halványulnak el, majd tűnnek el véglegesen. Vagyis egy hatéves gyermek még vissza tud emlékezni, ha valami emlékezetes dolog történt vele hároméves korában, de egy tízéves gyermek számára ezek az emlékképek már eltűntek, hogy a felnőttkorról már ne is beszéljünk. Azok az emlékek, amik „túlélték” a kilencedik és tizedik életévet, valószínűleg később is visszaidézhetők lesznek. Kanadai tudósok szerint életünk első éveiben, főleg hat-tízéves korban rengeteg új neuron, azaz agyi idegsejt keletkezik az agy emlékezetért és térbeli tájékozódásért felelős részében. Az ideghálózat átalakulása során elvesznek a korai emlékképek, a régi adatok töredezetté válnak, az agynak egyre nagyobb gondot jelent előhívni azokat, végül teljesen törlődnek.
Amikor az agyunk fejlődése lassabb tempójú lesz, és kevesebb új agysejt épül be, akkor már képesek vagyunk az addigi tárolt adatokat megőrizni. Számítógépes példával élve a gyermekkori emlékek törlődését az okozza, hogy óvodás és kisiskolás korban olyan tempóban kell az agyunk alaplapjába új memóriamodulokat beledugdosni, hogy emitt a régi adatok törlődnek, vagy meghibásodnak. Pszichológusok szerint a gyermekek rendkívül jó memóriával rendelkeznek, de ezek hosszú távú fennmaradása azon múlik, hogy tartalmaz-e érzelmeket, a különösen erős érzelmi töltetű emlékekre két év múlva a gyermekek háromszor olyan mértékben emlékeznek, mint az érzelmileg semleges élményekre.