A szülő-gyermek kapcsolat nagy hatással van a gyermek személyiségfejlődésének különböző területeire. Szakemberek több különböző nevelési stílust különböztetnek meg, ezek az attitűdök keverednek, változnak a gyermek életkorának, napi problémák függvényében.
[wp_ad_camp_1]
Az autoriter szülők viselkedésére tekintélyelvűség jellemző. Pontosan előírják a gyermeknek, hogyan kell viselkednie, nem magyaráznak, nem mérlegelnek. Egyoldalú családi kapcsolatok jellemzik kevés lehetőséggel az érzelemkinyilvánításra. egyre ritkábban találkozni ilyen nevelési attitűddel, de akit így neveltek, az nehezen szabadul a hagyományoktól. A laissez-faire (ráhagyó) nevelést követő szülőknek nincsen határozott követelményei gyermekükkel szemben, vagy ha mégis, akkor nem történik semmi, ha a gyermek ezeknek a követelményeknek nem felel meg. Ez a magtartás a gyermek szempontjából káros, határok nélkül nem lehet gyermeket nevelni. Kiszámíthatatlan és kaotikus az ilyen gyermeknevelés, sokszor a gyermek veszi át a szülőtől a vezető szerepet. Az olyan szülőkre jellemző ez a nevelési stílus, akiket autoriter, elnyomó stílusban neveltek.
A legjobb nevelési attitűdnek a demokratikus nevelési elvet tartják, ahol a szülő nem tart a szabályok alkalmazásától, együttműködve vezet és elmagyarázza tiltásának okait. Gyakran helyezi a gyermeket életkorának megfelelő döntési helyzetekbe. Például: „Matekkal vagy nyelvtannal kezded a házi írást?” Az nem döntés tárgya, hogy kell-e házit írni. A demokratikus stílusban nevelő szülő meghallgatja gyermekét, következetes, a családi kapcsolatok kiegyensúlyozottak. A helyzetfüggő nevelés egyensúlyt jelent a támogató és az irányító stílus között. Engedjük gyermekünket kísérletezni, hagyjuk, hogy hibázzon, elessen, bátorítsuk az másodszori nekifutásra kudarc esetén. Nem ijedünk meg, ha ellent kell mondanunk neki. Csak akkor érünk el jó eredményeket a nevelésben, ha magunk járunk elől jó példával.