Bár ezerszer hallott és olvasott adat, de még sokadszorra is meghökkentő: Magyarországon a házasságok – nagyjából – fele válással végződik. Ez az arány a múlt században jóval alacsonyabb volt – elsősorban azért, mert ekkoriban még sokkal nagyobb szégyennek tartották az emberek ezt -, ám az ezredforduló óta rohamosan növekszik.
Noha sokan még mindig stigmának gondolják az elvált jelzőt, az igazság az, hogy egy elromlott, javíthatatlan párkapcsolatot jobb lezárni. Ezzel nem csak a két fél nyer nagyon sokat – hisz egy tönkrement házasságban élni rendkívül stresszes -, de amennyiben vannak gyerekek, úgy ők is. Sok párt leginkább ez tart vissza attól, hogy különváljanak az útjaik, hisz úgy gondolkodnak, hogy a kicsiknek sokkal jobb az, ha a megszokott környezetben és otthonban nevelkednek, mégpedig úgy, hogy mindkét szülő folyamatosan jelen van. Az igazság azonban az, hogy a gyermekek érzelmi intelligenciája sokkal fejlettebb ennél. Azonnal megérzik, ha a megszokott környezetükben valamilyen változás történik, és kifejezetten igaz ez a számukra legfontosabb két ember kapcsolatára.
Ha a szülők közti harmónia megbomlik, azt tettetéssel és színjátékkal nem lehet elfedni, mert a gyerkőcök azonnal a színfalak mögé látnak. Különösen nagy probléma ez, mert a kicsik hajlamosak saját magukat hibáztatni minden ilyen kialakult helyzetért, ezért aztán a fejlődésük szempontjából sokkal jobb megoldás az ha – még időben, mielőtt a dolgok teljesen elmérgesednének – megtörténik a különválás. Ez azért is szerencsés, mert ha sikerül békében lezárni a házasságot, akkor sokkal könnyebben kezelhető lesz az utána lévő időszak. Gyermektelen pároknál nincs ennek ekkora jelentősége, hisz miután a hivatalos része lezárul a válópernek, gyakorlatilag ha nem akarnak, soha többé nem találkoznak, ám kiskorú gyermekek esetében továbbra is rengeteg közös elintéznivaló marad. Ha ezek mindegyike egy feszültségforrás, akkor az egy tarthatatlan állapotot idéz elő, ami mindenki számára káros. Így ha úgy érezzük, hogy boldogtalanok vagyunk, nem lehet helyrehozni a kialakult helyzetet, akkor inkább időben lépjünk, és még békében váljunk el, hisz mindenki számára így kezdődhet csak el az új, boldogabb élet.