Ezért fontos a fedélzeti kamera

Aki gyakorta vezet, az biztosan került már olyan szituációba az utakon, ami után azt mormogta magában, hogy bárcsak lenne erről egy felvételem, mert amúgy senki nem fogja elhinni, hogy mi történt, amikor elmesélem.

Az igazság az, hogy a fedélzeti kamerák már évekkel ezelőtt elterjedtek bizonyos országokban, főképp ott, ahol a közlekedési kultúra a hazainál sokkal rosszabb helyzetben van. Most bizonyára sokan felkapták a fejüket e sorokat olvasva, de a helyzet az, hogy nálunk egyáltalán nem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek néha tűnik, tőlünk keletebbre sokkal hajmeresztőbb dolgokat tapasztalhatunk a volán mögött. Ettől függetlenül persze itthon is vannak érdekes szituációk, ahogy baleset is bármikor történhet, ha pedig véletlenül velünk esik meg, akkor fogjuk csak igazán látni, hogy miért is olyan szuper találmány a menetrögzítő kamera.

Mert bár sok esetben a balesetben érintett másik fél teljesen korrekt módon jár el, azért nem ritkán az is megtörténik, hogy mire a rendőr kiér a helyszínre, már egészen másképp emlékszik vissza a történtekre, mint eleinte. Ennek egy bizonyító erejű felvétel azonnal az elejét veszi, sőt, ha a másik látja, hogy van fedélzeti kameránk, akkor általában neki sem áll annak, hogy vitassa a vétkességét. Ám nem csak akkor jön jól a rögzítő, amikor aktív résztvevői vagyunk a történéseknek. Bármikor megeshet ugyanis, hogy előttünk történik meg a baj, és ha nincs szemtanú – vagy a vallomás nem állja meg a helyét -, akkor hatalmas segítség lehet, ha nálunk ott van a bizonyíték, videó formájában. Ez azonban még nem minden, hisz a mostani kütyüket számtalan kényelmi – és hasznos – funkcióval felszerelik. Akár olyat is vásárolhatunk, amely jelez sebességtúllépés esetén, de nem ritka funkció a követési távolság, vagy a sávelhagyás miatti riasztás sem. Tekintve hogy ezen készülékek ára ma már több, mint baráti, nem is lehet kérdés, hogy mindenféleképpen érdemes beszerezni egyet, hisz nagyon sok kellemetlenségtől megóvhat minket.