Egy házépítés vagy egy lakás megvásárlása mindenki számára hosszú távú tervezést igényel. Nem dönthetjük el egyik napról a másikra, hogy holnap lakást fogok venni, hiszen ez nem annyiba kerül, mint ha bemennénk a bevásárlóközpontba és elintéznénk a hétvégi nagybevásárlást. Itt milliókról beszélünk. Mindenki számára fontos, hogy az első lakása rendkívül otthonos legyen, és mindenben tökéletesen megfeleljen. Gondolunk itt a nagyságára, a szobák számára, a felszereltségre és az elhelyezkedésre. Ma már, ha csak Budapestet vesszük alapul is, kijelenthetjük, hogy a lakás négyzetméter árak kerületenként változók.
[wp_ad_camp_1]
Egy kisebb lakás megvásárlása 8 millió forinttól indul és határ a csillagos ég. Vajon érdemes félretenni jó előre erre a kiadásra vagy egyből a hitel mellett döntsünk? Lakáshitelek esetében számolni kell azzal, hogy a felvett összeg kettő vagy akár háromszorosát is vissza kell majd fizetni a banknak. Ezzel szemben a lakástakaréknál az állam 30%-os támogatást nyújt a megtakarításunkra. A hitelnél a banki hitelkamatok változása miatt évente mintegy 5-8 százalék körüli veszteséggel számolhatunk. A lakástakarék ezzel szemben nyereséget termel, évente 5-14 százalék között. A banki hitel és a lakástakarék között éves szinten 10-22 százalék közötti különbség van. Egyáltalán nem mindegy hogy ezt nyerjük vagy veszítjük.
Ma már a lakástakarék kalkulátor mindenben a segítségünkre lesz, ha emellett döntünk. A lakástakarék tökéletes megoldást nyújt építkezésre, vásárlásra, bővítésre, korszerűsítésre, felújításra, hitelkiváltásra. Láthatjuk, hogy akár az örökségül hagyott házat is fel tudjuk később újítani a megtakarítás segítségével, de ha a szülőkkel összeköltözünk, akkor a meglévő ingatlant is tovább lehet bővíteni. Egy 5 millió forintos szerződés esetén a következőkkel számolhatunk. 1 520 000 forintos megtakarításunkra 66144 forint a betéti kamat és ehhez jön hozzá az állami támogatás, amely 456 000 Ft a 10 év alatt. A lakáscélú hitelrész 72 hónapra 5,19 % THM mellett 48750 Ft. A számla nyitásának díja 50 000 Ft lesz. Tehát 10 év alatt 5 millió forintot tudunk összespórolni, amelyre még támogatást is igénybe vehetünk.