Energetikai tanúsítványok készítése a környékben a legolcsóbban

Ha energetikai tanúsítványra van szüksége, akkor a legtöbb esetben néhány munkanap alatt elkészül, persze ez attól is függ, hogy a szakemberek mennyire vannak lefoglalva, valamint mekkora ingatlanról van szó. Ugyanakkor az árak sem tekinthetők lényegtelen szempontnak.

[wp_ad_camp_1]

Energetikai tanúsítványok készítése a környékben a legolcsóbban – Az energetikai tanúsítvány azt mutatja meg számunkra, hogy ingatlanunk, lakásunk mekkora energiafogyasztással rendelkezik. A rendelet bevezetése az Európai Unióhoz köthető, mivel kiemelten foglalkozik a közintézmények, továbbá a lakások energiahatékonyságával. Éppen ezért ma már minden tagország számára kötelezővé tették az energetikai tanúsítvány bevezetését. Az energetikai tanúsítvány bevezetésének a legfőbb célja, hogy az épületek energiafogyasztása belátható időn belül csökkenjen. Az energetikai tanúsítvány tíz évig érvényes. Általában két példány készül belőle, a megrendelőnek egy, valamint a másik példányt a tanúsító megtartja. Természetesen ettől függetlenül több példányt is lehet készíttetni, ha a megrendelő igényli.

Na, de essen szó a piszkos anyagiakról is! A tanúsítási díjak megállapítását kormányrendelet szabályozza, azonban a tanúsítóknak így is nagy mozgásterük van az árak megszabását illetően, így előfordulhatnak jelentős különbségek. Az elkészítés árát nem csak ez, hanem az is meghatározza, hogy az ingatlan hol helyezkedik el, mekkora az alapterülete és milyen jellegű. Egy szóval általános díj nincs, több tényező függvénye alapján jön ki, hogy pontosan mennyi az annyi. Ha megbízható szakértőket keres, akik jó áron dolgoznak, akkor érdemes ellátogatni a tanusitvany-solymar.hu weboldalra!