Dolgok, melyek biztosan hódítani fognak 2019-ben

A legnagyobb divatcégek még mindig előző évben, legkésőbb ősszel bemutatják a következő év tavaszi kollekcióját. Az idén sem volt ez másként. Ám most nézzük mik lesznek azok a trendek melyek szinte kötelezőnek számítanak.

[wp_ad_camp_1]

A New York-i, Milánói és Londoni divatheteken i startoltak azok a rátétek és halászhálóhoz hasonlító öltözékek. A neccháló minden formája teljesen elfogadott attól függetlenül, hogy kis vagy nagy lyukak találhatóak meg rajta. Továbbá azok számára, akik nem szeretnének teljes mértékben behódolni ennek az őrületnek, akkor számukra legjobb választásnak bizonyulnak majd azok a darabok, melyeken csak kis mértékben lesz megtalálható a neccháló. Valószínű, hogy az mindenki számára egyértelmű, hogy ezekre a ruhaneműkre csak úgy kell tekinteni, mint egy plusz réteg. Hiszen másképpen csak a strandon elfogadhatóak. Igazán jó választás lehet belőlük egy mellény, vagy akár egy maxi ruha. Továbbra is hódítanak a csíkok.

Már pár szezonban megfigyelhetőek voltak, csak úgy, mint a kockás minták. Melyek most kicsit háttérbe szorultak és a csíkos minták hódítanak nagy mértékben. Melyek vissza köszönnek majd maxi ruhákon, nadrágkosztümökön, illetve alkalmi ruhákon is. Amennyiben nem vagyunk annyira bátrak, hogy tetőtől talpig tiszta csíkosba öltözzünk, akkor egy matróz mintás felső mindig jó opció lehet. Minden ami narancs! Szóval, ha igazán trendi színekben szeretnénk tündökölni, akkor az intenzív korall narancs lesz a menő. Hiszen a legnagyobb divatcégek is ezekben a színekben mutatták be a tavaszi és nyári kollekciójukat. Amennyiben nem áll hozzánk a legközelebb ez a szín, akkor célszerű egy olyan kulcsdarabot beszerezni, amely mindenhez passzol. A narancsot pedig szinte mindennel kombinálhatjuk a kéktől a feketéig.