Diploma és karrier. Van összefüggés?

Amikor a középiskola végén, a sikeres érettségi vizsga letétele után az ember egy kicsit kiszabadul az iskolapadból, általában még teljesen tanácstalan a jövőjével kapcsolatban. Persze vannak azok a szerencsések – bár arányaiban ők vannak jóval kevesebben -, akik már egészen kicsi koruktól kezdve pontosan tisztában vannak azzal, hogy – nagyjából – mik szeretnének lenni, ha nagyon lesznek.

Az esetek többségében ilyenkor már általános iskola végén, de legkésőbb a középiskolás évek elején szembetűnő a tehetség valamilyen tárgy, vagy témakör irányába. Akik igazi kis matekzsenik, azok a programozói, mérnöki irány felé kacsintgatnak, míg másoknak a nyelvkészsége kiemelkedő, vagy épp a biológia szerelmesei. Ám akik kevésbé mázlisták, azoknak jobbára csak a tanácstalanság marad és sokszor egy kicsit a szerencsére is bízzák, hogy majd milyen irányba tanulnak tovább. Megjelölnek különböző szakokat, és ahová bekerülnek, ott próbálnak érvényesülni. Sokan döntenek azonban úgy, hogy inkább valamilyen szakmát választanak, vagy egyáltalán nem is tanulnak tovább – iskolában – az érettségit követően, inkább egyből belevágnak a munka világába.

Hisz szükséges egyáltalán a diploma – vagy diplomák – ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk és szép karriert fussunk be? Nos, ez attól függ. Ugyanis ma már nagyon sok olyan – kimagaslóan jól fizető – szakma létezik, amelyeknél a papír szinte semmit sem számít. Akár programozónak, akár grafikusnak megy az ember – de szinte minden IT kötődésű munkakörre igaz ez -, az alkalmazó általában csak a tudást nézi. Ahhoz pedig, hogy naprakészek és felkészültek lehessünk, mindenképpen szükség van arra, hogy autodidakta módon folyamatosan képezzük magunkat, az, amit az iskolában tanultunk anno – ha egyáltalán jártunk -, már rég idejétmúlt információ. Ha ilyen irányba indulnánk el, akkor nyugodtan képezzük magunkat, mert szinte semmilyen hátránnyal nem jár majd a hivatalos végzettség hiánya. Más a helyzet persze, ha a hagyományos, jól csengő hivatások egyikét szemeljük ki. Ha ugyanis ügyvédnek, vagy például orvosnak készülünk, akkor a megfelelő szamárlétra – így az egyetem – kijárása elkerülhetetlen.