Amikor este lefekvés előtt mesélünk gyermekünknek, a közös időtöltés mellett jót teszünk személyiségfejlődésének is, az olvasott mese beindítja és élénkíti a gyermek fantáziáját szemben a nézett mesével.
A mese fejleszti a gyermekek szókincsét, kognitív (értelmi) képességeit, segíti, hogy megismerkedjenek az élet alapvető dolgaival. A mese megkönnyíti a halál megismerését és feldolgozását is. Amikor a gyermek a mesét hallgatja, nemcsak a mesélőre figyel, hanem befelé is, fantáziaképeket alkot, ezek a belső képek segítenek a belső feszültségek, negatív érzelmek feldolgozásában. Ezzel szemben a látott mesénél a gyerek készen kaja a külső képeket, ami gátolja a belső képek kialakulását, igy a gyerek kevesebbet használja a fantáziáját, ami a feldolgozás rengeteg formájától fosztja meg. A legtöbb mesében a „jó győz, a gonosz elnyeri méltó jutalmát”, vagyis jó példa arra, hogy na adjuk fel álmainkat, akkor sem, ha az odáig vezető út nehéz is.
Fontos, hogy a gyerek életkorának megfelelő mesét válasszunk, témája igazodjon a gyermek érdeklődési köréhez. Születés után a mondókák vezetik be a gyermeket a mesék világába, két-három éves kor körül, amikor az emlékezet még nem olyan fejlett, mesélhetünk egyszerű, rövid történeteket akár a saját életéből is. Négy-öt éves kor körül jön el az ideje az igazi mesekorszaknak, a tündér- és varázsmeséknek, ekkor már képes beleélni magát a gyermek a mesébe, azonosulni tud a mesehőssel, meg tudja különböztetni a mesét a valóságtól. Hét-nyolc éves kortól aztán jöhetnek az érdekes cselekményű, igaz vagy igaznak tűnő történeteket feldolgozó történetek. Az esti mesélés szorossá teszi a szülő-gyermek közötti kapcsolatot, együtt szurkolnak a mesehősnek, megbeszélhetik a mesével kapcsolatos gondolataikat.