Anglia kedvelt ételei

Megismerve más nép kultúráját, hagyományait és szokásait gazdagabbnak érezzük magunkat, hisz egy kis időre azonosulhatunk az éppen szóban forgó nemzet mindennapjaival. Amikor már eldöntötte a család, hogy hová is fog utazni, mindenki aktív olvasásába és érdeklődésbe kezd az adott országot illetően.

[wp_ad_camp_1]

A pénznemet, az éghajlatot, a közlekedést, a szállodákat és a nevezetességeket leszámítva, talán mindenkit az érdekel leginkább, hogy milyen is ott a konyha, mi annak a nemzetnek a jellegzetes étele, amit mindenképp ki kell próbálni.  Főleg akkor tölti el a kirándulókat a kíváncsiság, amikor még első alkalommal érkeznek valahová. Már a megérkezést követően alig várják, hogy kiéhezett gyomrukat a helyi finomságokkal megtöltsék. Az angol gasztronómiai jellegzetességeket sem szabad kihagynia annak, aki Angliában jár. Bár itthon a főétkezések között vagy helyett, elég gyakran elfogyasztunk egy szendvicset és kissé már unalmassá válik. Vágyunk valami főtt ételre, ami nem a megszokottak közé tartozik. Itt azonban érdemes megemlíteni, hogy az angolok kedvelt étele, a szendvicsnek számos fajtája. Országszerte szinte minden üzletben, kis boltban kapható a gyorsan elkészült, sonkás, sajtos, zöldséges szendvics.

Anglia ételei
Anglia ételei

Az angoloknál inkább a vacsora számít kiadósnak, míg reggelire és ebédre könnyebb vagy gyors ételeket választanak. A reggeli elmulaszthatatlan részét képezi a különböző pirítósok (toast), többféle kenyér, péksütemény, cukrászsütemény. Kedvenceik közé tartozik még a sült sonka tojással, a sült szalonna tojással és a hal.  A reggeli fontos részét képezi még a vaj és a különböző dzsemek. Az ebédet nagyon egyszerűen és gyorsan oldják meg. Legtöbbször szendvicset esznek. A vacsora már sokkal kiadósabb.  Igen kedvelik a különböző húsokat, amelyekből változatos leveseket és sülteket készítenek. A húsok közül a legkedveltebbnek számít a marhahús, amely nélkül nem múlhat el nap. Természetesen ők is fogyasztanak desszertet. Kedvencük a gyümölcstorta, a lepények, a teasütemények, a piték.