A soproni Tűztorony

A soproni tűztorony méltán megérdemli a Sopron ékessége elnevezést, hiszen turisták ezrei kíváncsiak erre a római korból származó épületre. A Tűztorony a város jelképeként is számon van tartva és komoly feladatott látott el tűz esetén. Talán a sors iróniája is, hogy az 1676-os tűzvész sajnálatos módón megrongálta a Soproni tűztornyot és a mai barokkos jellegét az ez utáni újjáépítése során kapta.

[wp_ad_camp_1]

Az 1921. december 14-i népszavazáson Sopron és 8 község úgy döntött, hogy Magyarországhoz kíván tartozni a továbbiakban is. A nevezetes esemény emlékére szoborcsoportot készített Kisfalusi Strobl Zsigmond, mely a Hungária nevet kapta. A hódoló soproniakat ábrázoló mű az új barokkos stílusjegyeket magánviselő kapukeret fölött kapott helyet. A Tűztoronnyal komolyan az 1960-as években kezdtek el foglalkozni a szakemberek. 1966-ban kezdődött műemléki kutatást követően 1969-1970-ben felújították. Akkor került elő védelmi rendszere, melynek egy része még római korból származik. A romokat vasbetonból emelt védőépülettel kerítették el. A torony bejárata ekkor került vissza eredeti helyére. Beton lépcsőházat emeltek a régi toronyőrház helyére, ami támasztékként is szolgál az építményhez.

Soproni tűztorony
Soproni tűztorony

A tűztorony szerkezetének teljes helyreállítására 2011-2012-ben került sor. A tervek között már akkor szerepelt egy új Turisztikai Központ és Toronymúzeum kialakítása. Talajszilárdítás végeztek, a torony alaptestét pedig kiszélesítették. Az egyes szinteket alaposan megerősítették, a kőszerkezeteket konzerválták. Művészettörténész irányítása mellett végezték el a torony restaurációját, figyelve, hogy a statikai változtatások védjék a történelmi értékeket. A munkálatok 2012 őszén fejeződtek be a harangszint teljes körű rekonstrukciójával.