A skandináv térség világvárosai

Ha azt mondjuk, hogy „Skandinávia”, sokan talán a magas hegycsúcsokra és a hideg éghajlatra gondolnak. Az igazság azonban az, hogy a skandináv országok jóléti államok, éppen ezért az ottani szociális, egészségügyi és bérezési rendszere sokkal fejlettebb, mint számos uniós országé.

[wp_ad_camp_1]

Skandináviának Észak-Európa egyik részét nevezzük és konkrétan három államot foglal magába: Svédországot, Norvégiát és Dániát. Tágabb értelemben mondhatni ide tartozik Finnország, Izland és a Feröer is, legalábbis a köztudatban mindez így él, földrajzilag azonban ez nem teljesen pontos. Lássuk tehát egyenként a három skandináv állam fővárosait! Stockholm, Svédország fővárosa összesen tizennégy szigetet foglal el, ezeket pedig ötvenhárom híd köti össze egymással. A várost napjainkban „Észak Velencéjeként” tartják számon. Míg néhány évtizeddel ezelőtt egy kedves kis rusztikus városnak számított, addig napjainkra egy folyamatosan fejlődő, kulturális és természeti kincseket rejtő várossá nőtte ki magát. Eseménydús történelmének köszönhetően a városban számos múzeum is található, amelyeket szinte kötelező meglátogatni minden stockholmi turistának, mert garantáltan felejthetetlen élményekben lesz részük. Koppenhága, Dánia fővárosa a világ egyik legélhetőbb, legjobban strukturált városának számít. Az emberek többsége itt elégedetten éli mindennapjait, ami nem is csoda, hiszen a fizetések rendkívül magasak és hozzájuk mérten a termékek és szolgáltatások nem minősülnek különösebben drágának.

Skandinávia
Skandinávia

A dánok nagyon környezettudatosak, a főváros negyven százaléka például a mai napig is biciklivel közlekedik, hogy minél kevésbé szennyezzék a levegőt. Ebben a városban a gyalogosok sem panaszkodhatnak, a járdák szélesek és a tömegközlekedés is kiváló. Koppenhága családcentrikus város, hiszen a gyerekekkel rendelkező párok havonta jelentős anyagi juttatásban részesülnek a jó megélhetés céljából. Ha valaki kíváncsi a skandináv fővárosokra, akkor érdemes ellátogatnia Norvégia fővárosába és egyben legnépesebb metropoliszába, Osloba. A város főbb turisztikai látványosságai közé tartozik többek között például az Edvard Munch festőről elnevezett Munch Múzeum, a Királyi kastély, a Vigeland szoborcsoport, de maga a Városháza épülete is lenyűgöző látványt nyújt.