A miniszoknya története

Az idősebbek gyakran megbotránkoznak azon, hogy a mai fiatalok milyen hiányos öltözékben parádéznak nem csak éjszaka, a szórakozóhelyeken, de fényes nappal is, akár munkába vagy iskolába menet. Az ember azt hinném, a rövid és kihívó ruhák bizonyára az elmúlt évtizedben jöhettek divatba, azonban ez igencsak távol áll a valóságtól. Bizony, még az sem teljesen kizárt, hogy a saját nagymamáink is viseltek valamikor miniszoknyát!

[wp_ad_camp_1]

Mary Quant neve talán elsőre nem sokaknak cseng ismerősnek, pedig a férfiak igencsak hálásak lehetnek neki. Ez a hölgy ugyanis egy divattervező volt, aki saját ruhás-boltot nyitott az ötvenes évek közepén Londonban. Lehet, hogy egyesek valamilyen nagy lázadást sejtenek a miniszoknya feltalálása mögött, a valóság azonban ennél sokkal egyszerűbb és sokkal banálisabb: a tehetséges szabónő egy alkalommal véletlenül túl rövidre vágta az anyagot! Így született meg a miniszoknya, amely azonnal meg is hódította az egész világot! Értelemszerűen hatalmas közfelháborodást keltett a forradalminak kikiáltott ruhadarab!

Miniszoknya
Miniszoknya

A huszadik század első felében legfeljebb térdig érhettek a szoknyák, igaz, már a húszas évek jazz-korszakában is feltűntek az első térd-felettiig érő ruhadarabok, ezek azonban még korántsem voltak olyan kurták, mint az ötvenes években napvilágot látott miniszoknyák! A férfiak értelemszerűen nagyon lelkesek voltak az új találmány iránt, a nők pedig sokkal szabadabbnak érezték magukat, mint azelőtt! Eleinte az aprócska ruhadarab szorosan összefonódott a rock zene iránt rajongó lányok képével, a hatvanas években azonban már a felnőtt, jómódú és komoly hölgyek is gyakran jártak miniben.

A miniszoknya népszerűsége napjainkban is töretlen, sőt, akadnak olyan menyasszonyok is, akik még az esküvőjük napjára is rövid ruhát választanak a násznép nagy megrökönyödésére! Ha azonban az idősek összesúgnak a hátunk mögött a kurta szoknyánk láttán, gondoljunk arra, hogy fél évszázaddal ezelőtt lehet, hogy ők is épp ugyanígy öltözködtek!