A cirkusz története

Valószínűleg mindenki járt már cirkuszban életében ezért tudja, hogy nagyjából miből is áll egy cirkuszi előadás. A vándorcirkuszok valójában a mai modern cirkusz első formáját jelentik. A cirkusz eredetileg egy olyan műsort jelentett, ahol vándormutatványos csoportok lépnek fel.

[wp_ad_camp_1]

A nevéből is kiderül, hogy egy olyan csoportról van szó, akik folyamatosan vándorolnak egyik helyről a másikra, hogy előadhassák mutatványaikat az ország, világ különböző pontjain. Manapság már egy olyan előadó művészeti ágról van szó, amely nagy hagyományokkal rendelkezik. Az első modern cirkusz 1769-ben alakult Angliában, Londonban, amikor Philip Astley egy olyan előadást akart csinálni, ahol erőművészek és kötéltáncosok akrobatikus mutatványokkal lovasgyakorlatokat adnak elő. Ő jött rá arra is, hogy a ló hátán végzett mutatványokhoz egy 12,8 méter átmérőjű porondra van szükség, és azóta ezt tekintik a porondok általános méretének.

Cirkusz
Cirkusz

Ezt követően 1778-ban az Amerikai Egyesült Államokban is megszületett az első cirkusz és a leghíresebb közülük a Barnum Cirkusz volt, ahol Buffalo Bill lovaglóművész az egész világot meghódította. Párizsban a Napóleon Cirkusz, Budapesten pedig egy Barocaldo nevű olasz artista hozta létre az első állandó cirkuszt. Manapság a hagyományos cirkuszi előadásban kötéltáncosok, bohócok, zsonglőrök, bűvészek és állatidomárok lépnek a porondra, hogy egy szórakoztató és látványos műsort vigyenek a látogatók elé. A cirkusz világában léteznek híres dinasztiák is, mint például az Ali Amar, Alfred Court, Louis Knie, Carl Hagenbeck, stb. Bár sokan úgy gondolják, hogy a mai cirkuszokban az állatokkal nem bánnak megfelelően és az életkörülményeik nagyon rosszak, azonban egy olyan előadó-művészeti ágról van szó, amely még mindig nagy népszerűségnek örvend.