Vágj bele a sportolásba, de kerüld a hiú ábrándokat!

Talán már Te is gondoltál arra, hogy milyen jó is lenne lefogyni, végre többet sportolni, és egészségesebben élni. A felvetés után pedig már épp csak a megvalósítás hiányzik. Akik komolyan elszánták magukat, talál el is mennek bevásárolni a szükséges felszerelést, sőt az első héten még rá is szánják az idejüket a mozgásra. A nagy elhatározás után viszont sokszor a közelébe sem érnek kitűzött céljuknak.

[wp_ad_camp_1]

Ahhoz, hogy egy új szokást beépítsünk hétköznapjainkba kitartás kell. Ez persze nem elég, hiszen szükséges egy jó adag önismeret is, és persze az sem árt, ha van némi fogalmunk az általunk választott sportról. Ma már számos online teszt található az interneten, ami segít a számunkra ideális mozgásforma kiválasztásában. Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet a kitűzött cél, ami semmiképp nem lehet irreális. Ha elérhetetlen célt tűzünk ki magunk elé, akkor úgy érezhetjük, hogy hiába küzdünk, nem haladunk, ezért hamar fel is adjuk a dolgot.

Sportolás
Sportolás

Ha kijelöltük az elérhető célt, tegyük fel épp azt, hogy fogyni akarunk, akkor amellett, hogy mozogni szeretnénk, érdemes még az étrendet is hozzá igazítani. Ezt legjobb háziorvos segítségével kezdeni. Sokan elvesznek az interneten található diéták sokaságában. Persze lehet hasznos tanácsokat találni, de nem biztos, hogy nekünk pont arra van szükségünk. Ellenben, ha elmegyünk egy személyes tanácsadásra a megfelelő szakemberhez, és elmondjuk a céljainkat, a panaszainkat, akkor máris személyre szabott tervet kapunk.

Ha minden tájékoztatáson átestünk, akkor készítsünk egy tervet a következő hétre, hogy írásos nyoma legyen szándékunknak. A fokozatosság nagyon fontos, így ennek függvényében készítsük tervünket is, majd ügyeljünk arra, hogy tartsuk is magunkat a kiszabott adaghoz. Gondold végig, hogy neked miért lesz jó a mozgás, és higgy abban, hogy megtudod csinálni!