Őszi kirándulás a Duna-delta vidéken

A Dunának sokan mindössze azt a részét ismerik, amely mellett élnek, vagy ahol eltöltöttek egy kis időt, de ettől függetlenül mindenkit elbűvöl. A második leghosszabb folyó hazánkban, melynek folyása különböző kultúrákat köt össze, mely csodálatos helyeken halad át a legváltozatosabb módon. Az egyik legfontosabb nemzetközi hajóút is egyben.

[wp_ad_camp_1]

A Duna-delta három nagyobb ágat foglal magába. Ezek egyenként még számos mellékággal rendelkeznek. A mellékágak között láp, nádas, erdő, és homokdűne van. Mindezek a helyet tökéletesen alkalmassá teszik arra, hogy a vízi élővilág rendkívül gazdag legyen, és így is tudjon fennmaradni még hosszú ideig. A Duna-delta kihagyhatatlan a horgászok számára, mivel élővilágának gazdagsága, de leginkább annak zavartalansága igazi horgászparadicsommá teszi. A környező településeken pedig sok lehetőség van a megfelelő szállást megtalálni.

Duna-delta ősszel
Duna-delta ősszel

A Duna-delta vidékén egyértelműen a természet az úr, azon belül is leginkább a vízben élő, vagy a vizet kedvelő állatok, a számos madárfaj. Pontosan ezen okok miatt nem csak azoknak ideális kirándulóhely, akik szeretnek a természetben gyönyörködni, akik szeretnek jókat horgászni, hanem még a madarászok paradicsoma is egyben. A Duna-delta nem is véletlenül, már 1938 óta Nemzeti Park, sőt 1990 óta Bioszféra Rezervátum, de egyben a Világörökség része is.

A Duna-delta az a hely, ahol a Duna visszafelé folyik. Igaz, ez csak dagálykor jellemző, de mégis meghatározó, mert ezen a részen már szinte áll a Duna, így a hordalék folyamatosan kisebb területet vesz el a tengertől. A Duna épp ebből a hordalékából alakult ki nagyjából nyolc-tízezer éve. A delta azóta is állandóan növekszik. Mivel a helyiek nagyon vendégszeretők, így minden látogatót szívesen várnak, aki szeretné felfedezni ezt a meseszép helyet.