Mohóság, hűtlenség, embertelenség

Az emberi telhetetlenség, úgy tűnik, nem ismer határokat. Mindez megmutatkozik az élet minden területén: sokszor minden ok nélkül túl sokat eszünk, keveset keresünk, mégis sok pénzt költünk ráadásul ez a mohóság gyakran áttelepszik a magánéletünkre is.

[wp_ad_camp_1]

Így történhet meg az például, hogy házas vagy komoly párkapcsolatban élő emberek megcsalják és elárulják egymást. Persze, a hűtlenség pszichológiája bonyolult dolog, ezerféle oka lehet és valóban vannak olyan esetek is, ahol mindkét fél hibáztatható, azonban bármennyire is szeretnénk felmenteni a tettest, egyszerűen nem lehet. Az, hogy valaki egy adott korban – legyen az akár a húszas évei eleje vagy a negyvenes évei vége felé – úgy dönt, hogy habzsolni akarja az életet, ki akarja élni magát, önmagában még nem lenne gond, hiszen mindenki szabadon azt tehet, amit csak akar. A kulcsszó azonban a „szabadon”. Mindez teljesen rendben van, ha az illető személynek nincsenek kötelezettségei, nem házas, gyermektelen, nem él párkapcsolatban. Igen, létezik egy tipikus szingli-életmód, amelybe az emberek jelentős része belesodródik egy adott ponton hosszabb-rövidebb időre, amikor valóban nem tartozik elszámolással senkinek a tetteit illetően.

Sokan viszont képtelenek elszakadni a szabadság ezen formájától és a házasságkötés után is tovább folytatják a kalandozást az élet sűrűjében. Vannak köztük tapasztalt hazudozók, akik képesek akár időtlen időkig is eltitkolni több viszonyt is, míg mások ügyetlenül kezelik a „piszkos ügyeiket” és igencsak hamar lebuknak a párjuk előtt. A megcsalást a legtöbben rosszul viselik és, lássuk be, a megcsalt fél joggal lehet dühös és kiábrándult. Ha fény derül a hűtlenségre, az illetőnek mindössze két választása marad: azonnal véget vet a kapcsolatának, vagy látszólagosan megbocsát, azonban a bizalmát egy életre elveszíti a párjával szemben. Az életét tehát mindenki a saját szabályai szerint éli, azonban a boldogság keresése és az élvezetek hajszolása közben próbáljunk meg néha azokra is gondolni, akiknek esetleg elviselhetetlen fájdalmat okozhatunk a felelőtlenségünkkel!